Fejlesztés

2022.01.28. 08:30

Óvoda után bölcsődét is szeretnének a gyerekeknek

Lépésről lépésre igyekeznek fejleszteni a települést Balajton.

HI

Több fejlesztés is megvalósult, illetve megvalósulhat Balajt településen, ugyanis sikerült támogatást nyerniük útépítésre, az óvoda udvarán játszótérbővítésre, orvosi eszközök beszerzésére, illetve a polgármesteri hivatal mellett található kultúrház felújítására. Utóbbi kapcsán Szabó Zoltán polgármester elmondta, részleges felújítás valósulhat meg, ugyanis az a műszaki tartalom, amivel beadták a pályázati anyagot, az építőiparban lezajlott áremelkedés miatt már nem készülhet el.

 

 Az elmúlt években valósult meg egy új óvoda a településen, teljesen új épülettel. Kétcsoportos, ötven főre tervezték, jelenleg ettől kevesebb gyerek van, de előtte is magasabb volt a létszám, és jövőre is több lesz a jelentkezések alapján. Mint a polgármestertől megtudtuk, korábban nem volt óvoda a településen, néhány gyerek szülei részéről volt igény, akiket falubusszal hordtak Edelénybe. Azonban miután hároméves kortól kötelező lett az óvoda, már nem tudták ezt tovább vállalni, így helyben kellett megoldani az ellátást. Átmenetileg a szintén felújított orvosi rendelő épületében működött egy évig az óvoda, mielőtt elkészült az új épület. 

 

Az orvosi rendelő felújítása után eszközöket is be tudtak szerezni, sajnos azonban nincs a településnek állandó orvosa, így helyettesítéssel megoldott az ellátás. 

 

A településen már minden utca aszfaltos, de van egy 400 méter hosszú összekötő út a Kossuth és az Ady Endre utca között, ami még kövezett, és a forgalom, illetve a hulladékszállítás miatt is lényeges lenne, hogy megfelelő burkolatot kapjon. Legutóbb a Szabadság utat aszfaltozták le 550 méter hossz

 

A hivatal is megújult 

 

A polgármesteri hivatal külső felújítása is megtörtént a közelmúltban. Ennek keretében energetikai felújítás, fűtés-korszerűsítés valósult meg, napelemek kerültek a tetőre, szigetelték az épületet, és a nyílászárókat is cserélték. 2021-ben a járványügyi korlátozások feloldása után sikerült megtartaniuk a falunapot, illetve idősek napi rendezvényt. 

Szeretnének beadni a Magyar Falu Programba három pályázatot, kommunális eszközök beszerzésére, az útépítésre, illetve a kulturális feladatra alkalmazott kolléganő bértámogatására. Mint Szabó Zoltán mondja, testületi döntés is született róla, az anyag véglegesítése zajlik éppen. 

 

A korábban szintén felújított Biztos Kezdet Gyerekház helyett bölcsődét szeretnének, ugyanis arra van inkább igény. Az épület jó állapotban van, és alkalmas erre a célra, minimális belső átalakításra, illetve eszközökre van szükség, ezekre szeretnének pályázni, de ha a megfelelő anyagi hátteret elő tudják teremteni, akkor akár saját erőből is megvalósítják, tette hozzá a polgármester.

 

(A borítóképen: A nemrég épült óvoda új játszóeszközöket is kapott)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában