Környezet- és klímabarát átállás

2021.10.13. 19:32

Az Igazságos Átmenet Alapból Borsod 37 milliárd forintot kap

Borsod-Abaúj-Zemplén megye is részesül az Igazságos Átmenet Alapból, a megye 37 milliárd forintot kap – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az október 13-i, miskolci sajtótájékoztatón – írja az MTI.

Az államtitkár ismertette: az Európai Unió által létrehozott alap célja, hogy támogassa azon régiókat, amelyek a környezet- és klímabarát átállás folyamatában gazdasági, foglalkoztatási szempontból a leginkább sérülékenynek tekinthetők. Az összesen 103 milliárd forint összegű támogatás három megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Baranya – egyebek közt munkahelyteremtésre – és megtartásra, zöldgazdasági diverzifikációra, a lakossági széntüzelés környezetkímélő átalakítására, a bányaterületek alternatív utóhasznosítására, zöld közösségi közlekedésfejlesztésre is fordítható.

Tájékoztatása szerint a kormány számára fontos a klímavédelem, ezért is fordít több pénzt a tárca erre a területre. Mindemellett arra is törekednek, hogy az energiaárak ne „szálljanak el” – fogalmazott Steiner Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában