Ablak a bronzkori kultúrák életébe

Magyar és német régészek közösen dolgoztak az elmúlt hetekben Borsodivánkán és Bükkalja, Dél-Borsod több településén is, kutatva a bronzkorban itt élt népek nyomait. A nemzetközi együttműködésben zajló tudományos munka többségében roncsolásmentes módszerekkel történik, de Borsodivánkán egy nagyjából ötször öt méteres szelvényben évek óta feltárás is folyik.

Dr. Pusztainé dr. Fischl Klára, a Miskolci Egyetem tanára vezeti a volt és jelenlegi hallgatókból, magyar régészekből, illetve a kölni egyetem tanáraiból és hallgatóiból álló csapatot, amely évről évre visszatér a helyszínre.

A tellkultúrához

A borsodivánkai Nagyhalom egykor sziget lehetett a környék vízjárta területén, ezen telepedett meg egy bronzkori közösség időszámításunk előtt 2000-1600 tájékán. Az úgynevezett tellkultúrához tartoztak, így nevezik azt a településszerkezetet, amely jellemző volt a Balkánon és innen keletre, a Kaukázusig több régészeti korszakban. Életterük legészakabbi és legnyugatabbi területe a Kárpát-medence. A tell településszerkezet jellemzője, hogy az épületek egy része azonos helyen lett újra felépítve, melyek így idővel mesterséges dombot hoztak létre, amit egy árok vett körbe, azon túl pedig körben ismét lakóházak sorakoztak. Bár eszerint településeik kialakítása sok energiába került, de az általánosan jellemző koncentrikus körszerkezet az identitás jelzője lehetett. Hasonló tellkutatások folynak a Körösök mentén, Kakucson, Százhalombattán is, mind nemzetközi együttműködésben.

Tiszteletben tartották

Dr. Pusztainé dr. Fischl Klára elmondta, a korszakra jellemző, hogy feltehetően már nem törzsekben éltek az emberek, hanem főnökségek alakultak ki, melyek jellemzője egy specializált réteg. A következő lépés az államiság lett volna, de ez már a Kárpát-medencében nem alakult ki a bronzkor folyamán. Három és fél ezer évvel ezelőtt a halomsíros kultúra lépett a tell-lakók helyébe, ekkor jelent meg a harcos elit. Érdekes, hogy a bronzkori tell települések helyére a későbbi korok embere nem építkezett, ezeket a lakódombokat tiszteletben tartották, az egyetlen kivétel Tiszakeszi-Szódadomb bronzkori települése. Legfeljebb a középkorban építettek rájuk templomot, de Borsodivánkán az egykori kastélypark részét képező dombon kálváriát állítottak, s utat vájtak a dombba, illetve az utóbbi évtizedekben lőteret alakítottak ki az oldalában. A puha földet a rókák és borzok is szeretik, az ásatás helyszíne tele van járatokkal.

Dél-Borsodban és Bükkalján kéttucatnyi település ismert a bronzkor ezen szakaszából. A bükkaljai telepek a hegyekből érkező patakok nyugati magaspartján létesültek, a síkvidékiek közvetlenül a vízfolyásokhoz kapcsolódtak. Borsodivánkán egykor a Rima folyt a bronzkori település mellett, az itt élők pedig a vizet bevezették a lakódomb körüli árokba is. A feltárt szelvény alapján négy hasznosítási időszakot azonosítottak, a legfelsőben egy ház nyomait találták meg, alatta fitolit (növényi anyagok maradványa) rétegeket találtak, amelyet vélhetően a föld stabilizálására fektettek le, mert előzőleg tárológödrök voltak a területen, amelyeket föltöltöttek. Ezek alatt szintén házak nyomait azonosították. Érdekesség, hogy nyoma sincs a korban szokásos cölöpös építkezésnek, valószínűleg ácsolt gerenda falú épületek voltak a felső két rétegben. A házakat kelet-nyugati irányban tájolták, és elég picik voltak, a legutóbb feltárt három és fél méter, a felette lévő pedig csupán két méter széles. A házak hossza a szelvény mérete miatt nem fog kiderülni.

A régészek képet kaptak az itt élők étkezési szokásairól is, árpát, tönkölybúzát, alakor búzát, lencsét, vadrépát fogyasztottak, marhát, juhot, kecskét, sertést tartottak, sok kagylót és halat ettek. A csontokat, magvakat szakemberek elemzik. Ami rejtély, az a hitviláguk, hiszen istenségeikre, vallásukra utaló tárgyak, épületek rendszerint nem kerülnek elő a Kárpát-medencében, ilyenre itt sem bukkantak.

„Az ásatásról várhatóan öt éven belül tudományos publikáció készül” – dr. Pusztainé dr. Fischl Klára

Mint azt dr. Pusztainé dr. Fischl Klára elmondta, a megtalált leleteket, kerámiákat a Herman Ottó Múzeumban leltározzák és restaurálják. A talajmintákat Németországba szállítják és elemzik, a csontokat hazai kutató vizsgálja. Az ásatásról várhatóan öt éven belül tudományos publikáció készül. Amennyiben lesz rá anyagi forrás, jövőre Bükkábrányban egy angol nyelvű tudományos és egy magyar ismereterjesztő konferenciát szeretnének szentelni a tízéves kutatásnak, egy minikiállítást, később akár vándorkiállítást is összeállítva. A Dél-Borsodban folyó munkáról 2018-ban már jelent meg könyv, angol nyelven, egy nyertes pályázatnak köszönhetően jövőre egy ezen alapuló, magyar nyelvű ismeretterjesztő kötetet szeretnének megjelentetni.

Geofizikai felmérés

A térségben roncsolásmentes kutatásokat is végeztek, ami 3D-s fényképezést, légi felvételek készítését, felszíni leletgyűjtést jelentett, geomágneses műszerrel pedig a talaj felszíne alá is bepillantottak. Az utóbbi hetekben Gesztelyen végeztek geofizikai felmérést, Novajon, Makláron és Gelejen talajfúrást. Bükkábrányban is volt felmérés, ott azonban a bronzkori településdombon van a temető, így az nem kutatható minden módszerrel. Megtalálták azonban a szántóföldön a külső település nyomait, ahol geofizikai felmérést végeztek. A bükkábrányi kutatásba bevonták a helyi általános iskolásokat is, az ötödikes, hatodikos osztályok ismerkedhettek a régészettel. Borsodivánkán ugyancsak ki szokták hozni az iskolásokat a feltárásokra, élményt jelent nekik a leletgyűjtés vagy a rostálás. Van olyan tanuló, aki minden délután meglátogatja az ásatást.

(A borítóképen: Dr. Pusztainé dr. Fischl Klára vezeti a csapatot)