szigorodó szabályok

2021.06.10. 20:00

Jól gondolja meg, mielőtt jogosítvány nélkül vezetne!

Szigorodott a törvény, így sokkal komolyabb szankciók jönnek a renitens sofőrök ellen.

Horváth Imre

Fotós: Bencsik Ádám

Fotós: Bencsik Ádám

Két törvény, a szabálysértési törvény és a Büntető törvénykönyv is változott a közelmúltban. Jelentős mértékben a közlekedés biztonságának a szilárdítása, javítása volt a cél.

Ez érthető is, hiszen, ahogy portálunk is többször beszámolt róla, egyre több az olyan eset, amelyekben vezetői engedély nélkül, sőt vezetéstől eltiltás hatálya alatt ültek volán mögé a sofőrök. Szükségessé vált tehát a törvényi szigorítás.

Szabálysértés helyett bűncselekmény

Az eddigi alkalmazásban a járművezetés eltiltás hatálya alatt szabálysértés bírósági hatáskörbe tartozott és elzárással volt sújtható. Ez most átkerült a Btk.-ba, és bűncselekményi kategóriába tartozik május 15-től. Ennek részleteiről Pitkó László alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjét kérdeztük.

– Ennek az esetnek két válfaja van, a vétség és bűntett. Vétség abban az esetben, ha valakit egy szabálysértési eljárás során tiltottak el a járművezetéstől. Például egy könnyű sérüléssel, anyagi kárral járó balesetet okozott és intézkedésként eltiltották a járművezetéstől. Bűntetti alakzat akkor valósul meg, ha bűncselekmény elkövetése miatt bíróság tiltotta el a járművezetéstől az illetőt. Ez már azt jelenti, hogy a kiszabható büntetési tétel három év.

Például ittas vezetés bűncselekmény miatt, vagy ha segítségnyújtás elmulasztása volt az ok. Ha az ilyen eltiltás ellenére vezet valaki, akkor bűntettet követ el. Ezekben az esetekben a rend­őrségi törvény azt írja elő, hogy a rendőr az elkövetőt amennyiben tetten éri, akkor elfogja és az illetékes hatóság elé állítja. Vagyis elfogják, előállítják és gyanúsítottként kihallgatják. A szabálysértési törvény abban változott, hogy az eddig engedély nélküli vezetést áttették bírósági hatáskörbe, és innentől az engedély nélküli vezetés már elzárással sújtható szabálysértés. Tehát, aki engedélyhez kötött járművet vezetői engedély nélkül vezet, az elköveti ezt a szabálysértést, és vele szemben akár őrizetbe vétel mellett is gyorsítottan lefolytatható az eljárás bíróság elé állítással – magyarázta el a jogszabályi változások lehetséges következményeit Pitkó László alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

Bajt okozhat a vagányság

Hozzátette: fontos felhívni a figyelmet a szigorításra, mert jön a nyári szünet, és bizony előfordul, hogy a 14 évet betöltött, vezetői engedéllyel nem rendelkező fiatal otthon van, csábításként ott a papa, nagypapa segédmotor-kerékpárja, és kimegy vele az utcára. Ekkor könnyen belefuthat ebbe a kategóriába, ami lehet, hogy első alkalommal „csak” figyelmeztetést, helyszíni bírságot eredményez, de a következő alkalommal már előfordulhat, hogy szigorúbb szankció jön. Szabálysértési feljelentést és járművezetéstől eltiltást alkalmaz a bíróság, és a következő már bűncselekményi kategóriába fog esni.

– Ezért fontos, hogy hívjuk fel a kedves szülők figyelmét, figyeljenek a gyerekre és persze a felnőttekét is, akik meggondolatlanul vezetői engedély nélkül ülnek járműre, járműbe. A szabadidő, a nyári szünet sok mindenre csábítja a fiatalokat, nehogy a nyár végére nagyobb bajba kerüljön a fiatal a „vagányság” elkövetése miatt – mondja Pitkó László.

Az osztályvezető felhívta a figyelmet, hogy a közlekedési szabályokat be kell tartani, továbbra is naponta tapasztalják Miskolc területén, hogy a tilos jelzést figyelmen kívül hagyják, behajtanak az útkereszteződésbe, veszélyeztetve másokat. Velük szemben ezekben az esetekben közigazgatási eljárást folytatnak, ami 50 ezer forintos bírsággal sújtható. A rendőrnek pedig nincs mérlegelési lehetősége ilyen esetekben.

Szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy a járványhelyzet enyhülésével a korlátozások megszűnése nem jár együtt azzal, hogy ittasan és egyre gyakrabban akár bódult állapotban üljenek gépjárműbe a vezetők, és ezzel mások testi épségét veszélyeztessék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában