2021.05.14. 17:45
Dzsungel könyve díszlet helyett lehetőségek tárháza lesz az egykori gönci gyermekotthon
A Gönci Jövőért Egyesület a korábban szebb napokat is megélt Pálffy-kastély épületének és udvarának rendbetételét tűzte ki céljául.

Elkeserítő látvány fogadta egy héttel ezelőttig a Gönc szívébe látogatókat. Az egykoron gyönyörű Pálffy-kastély udvarát benőtte a gyom, a fák lombjai elterebélyesedtek, a beton placcon vadszőlő és vadbodza nőtt, az épületek omladoznak. A kastély a település közepén helyezkedik el, a szomszédban tájház működik, így a turisták akaratlanul is szembesülnek a pusztulással.
A Dzsungel könyve
– Szervezett akciónk célja a Pálffy-kastély udvarának kitakarítása, rendbetétele, de szeretnénk új funkciót is találni neki. A rendezett terület kevésbé botránkoztatja meg az ide látogatókat és talán a kastély is hamarabb talál újabb funkciót, ha nem úgy fest, mintha a Dzsungel könyve című filmhez biztosítana hátteret – mesélte érdeklődésünkre Bodnár Tamás, az egyesület alelnöke. – Akad bőven tennivaló, de szerencsénkre a helyi önkormányzat mindenben segíti a munkánkat. Az udvar tisztításához rendelkezésünkre bocsátottak eszközöket és egy platós kocsit is, amivel el tudtuk szállítani a sok gazt, sittet, szemetet. A munkát követően pedig kiváló gulyással vendégelték meg a projektben résztvevő, társadalmi munkát végző egyesületi tagokat – fejezte ki ezúton is háláját Tamás. A kocsit egyébként maga a polgármester, Vinter István vezette, aki jócskán kivette részét a munkából, az alpolgármesterrel készített gulyáson kívül is.
Udvarrendezés az egykori gönci gyermekotthonban
Az épületben körbejárva összeszorul az ember gyomra, kicsit olyan, mintha egy katasztrófa elől menekültek volna az itt élők, mindent hátrahagyva. Nem kell megerőltetni a képzeletünket, hogy lássuk, milyen építészeti remekkel állunk szemben, és hogy mennyi lehetőséget rejt magában.
– Számomra különösen kedves ez a hely, kisgyermekként szüleimmel és az itt dolgozó barátaikkal sok kellemes, szalonnasütős estét töltöttem el itt. Gyakran egy-két pedagógus dobozgitárján Koncz Zsuzsa és Metró slágerek csendültek fel, amelyeket a felnőttek lelkesen énekeltek. De jó szívvel emlékszem vissza azokra az állami gondozott srácokra is, akikkel az iskolában összebarátkoztam. Azért is áll közel a szívemhez ez a hely, mert az 1970-es években indított építkezések előtt, az udvaron hatalmas rózsakert volt, amelyet egykor nagyapám is gondozott – idézi fel emlékeit Kiss Lajos, az egyesület tagja.
Még kérdéses a jövője
Szerettük volna megtudni, hogy mi a cél, mi lesz az épülettel. Ötletek vannak, de a konkrét sorsa még kérdéses. A már rendbe szedett területen egyelőre nem sok mindent tudnak tenni, mivel az nem önkormányzati tulajdon. Céljuk az udvar teljes kitakarítása után annak karbantartása, persze amennyire ez lehetséges – aztán jöhet az ötletelés, hogy milyen új élet várhat erre a csodálatos környezetben elterülő, és megannyi lehetőséget magában rejtő műemlék épületnek.
A Pálffy család és a kastély rövid története
A Pálffy-kastély a település egyik legimpozánsabb épülete volt egykor, noha szerepe és funkciója a történelem folyamán többször változott. A birtok a 17. századtól az 1860-as évekig a körösszeghi és adorjáni gróf Csáky családé volt. A Csákyak azonban szűkös anyagi helyzetüknek köszönhetően kénytelenek voltak megválni gönci javaiktól, így került a birtok az erdődi gróf Pálffy családhoz. A grófi família aktívan részt vett Gönc életében, több területen is támogatták a várost. Birtokokat, telkeket, területeket adományoztak el a településnek, többek közt a kastéllyal szemben álló telket is, ahol 1896-ra óvodát építettek fel.
A háborút követően a Pálffy-családtól az állam elvette földjeit és a kastélyt. Az 1940-es évektől népfőiskolai szemináriumokat tartottak itt, de működött benne leányiskola is, az 1950-es években pedig a traktoros oktatások helyszíne lett. Egyes helyiségeket, mint például a pincét, lakásként adták ki helyieknek. 1955-ben gyermekotthont létesítettek a kastélyban, a szocializmus évtizedei alatt az otthonban dolgozó nevelőknek szolgálati lakást, a gyermekeknek kollégiumot és konyhát építettek fel a kastély udvarára, a nagy kiterjedésű kert helyére. A hely és az itt dolgozók több száz állami gondozott gyermek felnevelkedését segítette elő, a gyermekotthon azonban 2015-ben kiköltözött az épületből. Jelenleg a kastély üresen áll és felújításra szorul.
– Kiss Lajos –