Kisállat

2021.04.14. 15:00

Együttműködési megállapodást kötöttek az ebteleppel

A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány évek óta segíti a Miskolci Állat­egészségügyi Telep munkáját, de azóta sok változás történt mindkét szervezet háza táján.

Detzky Anna

Szabó Judittól, az alapítvány elnökétől tudtuk meg, hogy márciusban együttműködési megállapodást írtak alá az ebteleppel, hogy új alapokra fektessék a többéves közös munkát. Judit elmondása szerint ennek lényege, hogy mostantól egyértelmű keretek között folyjon tovább egymás támogatása. Viszont missziós küldetésük, az árva állatok mentése és gazdásítása továbbra is legfontosabb céljuk.

Fő dolguk a gazdásítás

Legutóbb a miskolci gyepmesteri telep egy terepbejárása kapcsán tudtunk meg egyet s mást a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkájáról.

– A gyepmesteri telep dolgozói azok, akik bejelentésre begyűjtik a kóbor kutyákat, macskákat Miskolc közigazgatási határain belül, és időnként terepbejárásokat végeznek. Mi már a bekerült kóbor kutyákkal foglalkozunk, igyekszünk minél hamarabb fotózással, online albumok készítésével, információk összegyűjtésével gazdihoz segíteni őket – nyilatkozta korábban lapunknak Szabó Judit. – A régen bent ragadt ebeket panziókba mentjük ki adományokból, önköltségen. Emellett olyan szervezetekhez és ideiglenes befogadókhoz juttatjuk az állatokat, akik jó eséllyel megfelelő körülmények közé gazdásítanak.

Hat éve segíti az alapítvány a Miskolci Állategészségügyi Telep állatait, de pár éve vezetőváltás történt a szervezetnél.

A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány korábban a Telep Kutyáinak Támogatói Körének részeként dolgozott azon, hogy a gazdátlan állatoknak otthont találjanak – olvasható a miskolci gyepmesteri telep sajtóközleményében. – Az alapítvány tagjai, és segítőik 2015 óta önkéntesként, 2016 januárja óta pedig mint alapítvány segítik a telepi állatok életét.

Az alapítvány anyagi támogatással és szervezési feladatokkal is hozzájárul a gyepmesteri telep munkájához.

A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány a felelős gazdi keresésén felül adományokkal járul hozzá a telepi állatok jobb minőségű ellátásához, súlyosan sérült kutyák, cicák esetében pedig azonnali átvevő szervezet felkutatásával segítik az állategészségügyi telepet. Jelen megállapodás keretében az alapítvány együttműködik többek között az állatorvosi költségek részbeni vagy teljes mértékű átvállalásában, az örökbefogadások lebonyolításában, elő- és utókontrolljában, hirdetések megjelentetésében, valamint gyűjtési akciók és nyílt napok lebonyolításában – értesültünk.

(A borítóképen: Szabó Judit, az alapítvány elnöke)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában