fejlesztések

2021.03.17. 18:00

Megújul a Bortemplom és új libegő is épül Sátoraljaújhelyen

Az ikonikus épület nagyon szép közösségi térré válik majd a városban.

Bódisz Attila

Elindult a sátoraljaújhelyi Bortemplom fejlesztéséhez kapcsolódó kivitelezési közbeszerzési eljárás. Ez azt jelenti, hogy nemsokára megkezdődhet a felújítás, amelynek eredményeként egy régi, patinás épület újulhat meg a városban. Az épületben borszaküzlet, borkóstoló hely, interaktív kiállítótér, étterem, kávézó, konferenciaterem kap helyet.

Dankó Dénes a város alpolgármestere elmondta: a Bortemplom felújításához kapcsolódó kivitelezési és kiviteli tervezési, úgynevezett feltételes közbeszerzési eljárás. Hozzátette: a beruházás forrása szerepel a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programban, így adminisztratív kérdésnek nevezte, hogy a szükséges pénz mikor kerül az önkormányzathoz. A feltételes közbeszerzési eljárást időtakarékosság miatt írták ki, hogy minél előbb elkezdődhessenek a tényleges munkálatok – magyarázta.

Van már építési engedély

Mint kiemelte, építési engedéllyel rendelkeznek, a győztes ajánlattevő kiválasztásának folyamatát pedig másfél hónapra becsülte. Addigra valószínűleg a forrás is az önkormányzathoz kerül – közölte. Az alpolgármester hozzáfűzte, első lépésben a kiviteli tervek készülnek el, majd elkezdődhet maga a kivitelezés is. Véleménye szerint a munkálatok két éven belül be is fejeződhetnek. Elmondása szerint azért van szükség ennyi időre, mert egyrészt nagyon komoly statikai beavatkozásokra van szükség a pinceszinten, és maga az épület is nagy méretű, kiterjedt és műemléki védettséggel is rendelkezik. Emiatt véleménye szerint sok esetben speciális kivitelezési munkákat kell végezni, így egy hagyományos épületfelújításhoz képest hosszabb időre lesz szükség a Bortemplom megújításához. A beruházás eredményeképpen egy nagyon szép épülettel lesz gazdagabb Sátoraljaújhely – mondta Dankó Dénes.

Az alpolgármester elmondta azt is, hogy az épület egy nagyon szép közösségi térré válik majd. Lesz benne például egy interaktív kiállítás, ami egy aszúszem szemszögéből mutatja be az aszúbor készítésének folyamatát. Ezenkívül kialakítanak benne borkóstoló helyeket, egy szaküzletet, kávézót, valamint egy olyan rendezvénytermet, amely nagyon sokféle eseménynek – például báloknak, konferenciáknak – helyet tud adni – sorolta. Mint megtudtuk, önálló étterem működtetését nem tervezik az épületben, de egy konyhát kialakítanak. Ezzel az a cél, hogy ha gasztronómiához kötődő rendezvényt szerveznek az épületben, ahhoz is rendelkezésre álljon a megfelelő infrastruktúra.

Nyugdíjazzák a libegőt

Március 13-a és 15-e között nyílt alkalom arra, hogy a közönség utoljára felüljön a sátoraljaújhelyi libegőre. A közel húsz évet végig szolgáló ülőszékes felvonót már akkoriban is használtan vásárolta az önkormányzat Olaszországból.

Dankó Dénes az interneten keresztül közvetített szokásos heti polgármesteri infón emlékeztetett rá, hogy ez a létesítmény volt az, amely alapján elindult a Magas-hegyi fejlesztéssorozat, ennek eredményeként jött létre a Zemplén Kalandpark, amely – a járvány időszakát leszámítva – évente 270 ezer fizető vendéget fogad. A ma már sokrétű kikapcsolódási, szabadidős- és sportlehetőségeket kínáló központ a térség egyik meghatározó idegenforgalmi célpontja lett az idők során.

Kiemelte: a libegő erősítette meg a város vezetését abban, hogy van igény ilyen szolgáltatásokra, hiszen az első időszaktól kezdve nagyon népszerű volt a felvonó a látogatók körében. A leállás után, ezekben a napokban megkezdődik a „nyugdíjazott” szerkezet bontása – tudatta az alpolgármester. Hozzáfűzte: reményeik szerint rövid időn belül elkészül az új libegő is, amellyel sokkal gyorsabban és kényelmesebben juthatnak fel a vendégek a síterepekhez és a kilátóhoz, az átcsúszópályához, valamint a kabinos kötélpályához, a kalandtúraparkhoz a kerékpár- és sílécszállítóval ellátott, modern felvonóval.

A tájékoztatón elhangzottak szerint a régi libegőt szétszerelik és vélhetően eladják. Az alpolgármester kiemelte: a szigorodó szabályozások miatt ugyan Magyarországon már nem építhető újjá a szerkezet, de jelentkeztek esetleges vásárlók. A bevételt a kalandpark további fejlesztésére szeretnék fordítani – mondta. Az újhelyi hegyek között a régi nyomvonalán elkészülő mellett egy másik, teljesen új helyszínre tervezett felvonó is épül majd a következő hónapokban.

(A borítóképen: A Bortemplom látványterve)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában