Tokaj-Hegyalja

2020.08.22. 13:00

Átvették a Polgármesterek Borát

Megújították az összefogásról szóló nyilatkozatukat a hegyaljai polgármesterek.

Erdős József

Fotó: Erdős József

A világörökségi címmel rendelkező történelmi borvidék vezetői Tokajban a Fesztiválkatlanban írták alá a kontraktust. A nyilatkozat azon az együttműködésen alapul, amelyet még 2001-ben az akkori településvezetők Budapesten a Magyar Borok Házában fogadtak el, és a térség településeinek az összefogásáról, a hagyományok ápolásának fontosságáról szól. A megújított kiáltvány is ezt hangsúlyozza, kiemelve a világörökségi terület védelmét, annak fenntartását és értékőrző használatát.

Két évtizede már

Természetesen a tokaji bor hírnevének és ismertségének növelése is része a településvezetők által aláírt nyilatkozatnak, valamint a Polgármesterek Bora mint egyedülálló kezdeményezés továbbfolytatása.

Az ezredfordulón indított összefogást akkor Nyikos István, a Magyar Borok Házának elnöke, valamint Hegedűs Zoltán és Májer János korábbi tokaji polgármester indította el. A névadó település jelenlegi vezetője ünnepi beszédében kiemelte, a térség hálával tartozik nekik, hiszen egy két évtizede jól működő hagyományt teremtettek meg.

– Az ötletgazdák még a világörökségi cím elnyerése előtt hívták életre a térségben a Polgármesterek Borát, illetve ők voltak azok, akik egy asztalhoz ültették és közös gondolatokat fogalmaztak meg a hegyaljai polgármesterekkel az együttműködésről. De az épület, ahol most ezt az ünnepi alkalmat tartjuk, szintén Májer János akkori polgármester mellett Nyikos István kezdeményezésére épülhetett meg, ő volt az, aki a fesztiválok során az akkor még üresen álló kőbányába koncerteket, előadásokat álmodott meg – hangsúlyozta Posta György polgármester.

A rendezvény házigazdája hozzátette, a közel húsz évvel ezelőtti aláírókhoz képest ma már csak Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere tölti be a tisztséget.

Még fontosabb, mint korábban

Hörcsik Richárd, Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, azon kevesek közé tartozik, akik tizenkilenc éve ott voltak akkor, amikor megszületett ez az egység.

– Ez az összefogás most még fontosabb, mint korábban. Nemcsak azért kell megújítani, mert új polgármester hölgyek és urak dolgoznak a térségben, hanem mert egy olyan fejlődési lehetőség előtt áll Tokaj-Hegyalja, ami csak rajtunk múlik. Miniszterelnök úr és a kormányzat szándéka világos a térség fejlesztését illetően, ezt csak mi ronthatjuk el. De mi tudjuk többé tenni is Hegyalját, amiért közösen kell dolgoznunk – emelte ki Hörcsik Richárd, aki beszédében megemlékezett Koncz Ferenc képviselőről is, akivel együtt munkálkodtak a térségért.

Sikeres és eredményes

A rendezvényen részt vett Koncz Zsófia is, akit a kormánypárt az időközi választásokon képviselőjelöltként indít. Beszédében elmondta, édesapja szerencsi polgármesterként és országgyűlési képviselőként is aktív résztvevője volt ennek a közösségnek.

– Az a tizenkilenc év, ami az előző nyilatkozat aláírása óta eltelt rendkívül sikeres és eredményes volt a településeknek. Az pedig világszinten is egyedülálló, hogy minden településvezető partner az összefogásban és a borvidék fejlődésének elősegítésében – mondta el a képviselőjelölt.

Májusban a világjárvány okozta helyzet miatt elmaradt a Tokaji Bornapok, így a Polgármesterek Borának átadója sem történt meg. Ezt pótolva a Fesztiválkatlanban tartott eseményen Goreczky Gergelytől, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatójától és Áts Károly főborásztól vehették át a kereskedelmi forgalomba nem kerülő borkülönlegességet a települések képviselői.

(A borítóképen: A járvány miatt május helyett most vehették át a Polgármesterek Borát az érintett települések)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában