Olvasói levél: Éppen száz éve történt

–Jajj, kedves édesanyám, mentsen meg! – hallatszott a Hernád felől egy hang, amely megtörte a május reggeli csendjét. Mentsen meg! – visszahangozták újból a Hernád partján álló nyárfák és füzek, amik lassan látták vérbe borulni a közeli rét zöld fűszálait. Mert hirtelen fegyverropogás kísérte azt a fura, kamaszodó hangot, amely kétségbeesett kiáltása átjutott a folyó másik oldalára, át a gyümölcsösökön keresztül a Puky kúriáig. Ott a falu felőli részen mindeddig ment a kerti munka. A világháborút megjárt 30 év körüli tüzér és egy parasztlegény állt a kerítésnél úgy, mintha már ők is a kerítés oszlopai lennének.

– Megjártam a frontot, Sándor – szólalt meg csendben, remegő hangon, szinte suttogott a volt tüzér –, de ilyet még ott sem tapasztaltam. Fegyvertelen embereket legyilkolni… Mellettük nem messze állt Kocsár István néptanító, bénultan nézte a folyó túloldalán zajló tragikus eseményeket. Az oszlopos kastély előtt kinn állt már a szobalány, Mihálszky Józsefné többedmagával, kik csendben nyíltak szét, mikor megjelent Zmeskál Zoltán uraság, ki robusztus termetével szaladni kezd a Hernád-híd felé. Már ekkor szalad utána Szűcs István és Kocsár Pista bácsi is, de a gesztelyi híd lábánál egy cseh legionárius állta útjukat. Mivel a földesúrnál voltak elszállásolva akkoriban a román, cseh és francia tisztek, és felvidéki ember lévén értett a cseh nyelvén, átengedte őket a túlpartra.

A hídtól nem messze kis gödröcskénél emberek hevertek vérbe fagyva. Nem kiált már az előbb még édesanyja segítségéért esdeklő 16 éves ongai Kántor Karcsi. Egy pár kilőtt puskahüvelyt találtak a zsebében a legionáriusok nem sokkal ezelőtt, s most ott fekszik holtan az ongai bőgős mellett még egy pár postás katonával. Borsos nevű cigányzenész a neve miatt került a csoportba, mert a csehek „bolseviknak” értették. Ők, akik a magyar hazát védték az idegen betörőkkel szemben, csak sejtették sorsukat. Viszont a következő csapat, akik ekkor feltűntek Onga felől, már tudták, mi vár rájuk. Mint a vadászaton az űzött vadat, úgy hajtották őket kivégzett társaik felé. Szétvert fejű emberek láttán az egyik postás ezredbéli katona térdre esve könyörög: – Ne bántsatok! Öt gyerekem van!

– Akkor nem volt gyereked, amikor vöröskatonának álltál? Hát dögölj meg! – és gúnyos nevetgélés volt rá a válasz. Fekete inges, fekete bojtos sapkás legionáriusok vagy 25–30-an vették körbe a postásokat, majd nevetgélve elkezdődött a mészárlás. 21 postás katona és köztük civilek hevertek a vérükkel átitatott földön.

1919. május 23-a hajnalán a legionáriusok a román 81-es gyalogsági ezreddel indítottak támadást Ongán. Részegen törtek rá a postás ezredbéli katonákra. Voltak, akiket álmukban gyilkoltak le, még azt sem nézték, hogy civil-e az áldozatuk. Később az elfogott katonákat, civileket Ongán tartották fogva, majd történt valami. Valami szóváltás a tisztek között. Valami, amely pokollá változtatta azt a reggelt. Feljegyzések szerint állítólag az egyik fogvatartott egy román kapitányt arcul ütött. Majd űzni, hajtani kezdték az elfogottakat ide, a gesztelyi hídfőhöz. A kivégzés helyszínén a postások utódai, kollegáik emlékoszlopot emeltek 1969-ben. Mára két fa is kinőtt itt, az egykor vérrel áztatott ártéri réten. 100 éve történt véres cselekmény Gesztely 800 éves történelmének egyik legtragikusabb eseménye volt itt, a Hernád partján.

- Sztrakon Tamás, Gesztely -