Bőrbe zárt gondolatok

Miskolc - Az alkotó szereti a munkáit közel vinni az emberekhez. Interjú: Zajácz Tamással.

Rendhagyó helyszínen, a miskolci Szabó Lőrinc könyvtárban látható Zajácz Tamás bőrműves iparművész kiállítása. Közel hetven alkotását csodálhatja meg a közönség február 28-ig.

Sikerült olyan eljárást találnom, amit korábban nem nagyon alkalmaztak.”  Zajácz Tamás

Teljesen új helyen mutatkozik most be…

Nem volt még könyvtárban kiállításom. Meglepődtem, amikor hívtak, pedig a bőr jól megfér a könyvekkel. Aztán megtudtam, hogy sok ember fordul itt meg egy nap alatt, sokan járnak ide, és én szeretem a munkáimat közel vinni az emberekhez. A közepes méretű műveimet hoztam most el. A természeti képek mellett a modernebb, újabb munkáim is láthatóak itt, illetve egy képet hoztam a klasszikus testplasztikából.

Kicsit ugorjunk visszaa az időben. Hogyan kezdődött a bőr szeretete?

Kézműves családban nőttem fel, a szüleim kerámiával, tűzzománccal, rajzolással szobrászkodással foglalkoztak. Igaz, amatőr szinten, de meghatározta a gyermekkoromat. Aztán véletlenül akadtam egy bőr darabra, abból lett egy apró tárgy, ami tetszett valakinek, pénzt kaptam érte. Abból vettem egy nagyobb bőrt, abból is készítettem valamit, annak az árából még nagyobb bőrt vettem, és így tovább… Így teljesen beleszerettem a bőrbe, a megmunkálásába. Ez régen volt, valamikor a ’70-es évek közepén.

Jól gondolom, hogy először nem ez lett a civil szakmája?

Nem, nem. Tanárképzőt végeztem, testnevelő és edző voltam, meg atléta, meg versenyző. Tíz évig tanítottam egy iskolában. Éjszaka voltam a műhelyemben, akkor alkottam. Aztán a feleségem azt mondta, hogy néha a családomat is „észrevehetném”, hogy döntenem kellene, mit akarok csinálni. Mert az nem megy, hogy délelőtt a tanítás, délután edzések és versenyek, éjszaka a bőr. Beláttam, hogy igaza van, így lettem szabadúszó, vagyis a feleségemnek köszönhetem részben az alkotásaimat.

Mit tart a művei megformálásánál a legfontosabbnak?

A bőrnek nagyon sokféle megjelenése van. Van, hogy nagyon vékony, szinte átlátszó, de tud lemez-szerű, nagyon vastag is lenni. Nekem sikerült olyan eljárást találnom, amit korábban nem igazán alkalmaztak. Mind a vékony, mind a vastag bőrt térbelivé tudom alakítani, ami aztán formatartó is marad. Minden munkám domborműnek is mondható.

A bőr az egy örök darab?

Én láttam Egyiptomban, egy múzeumban bőrből készült koporsót, és egyéb olyan tárgyakat, amelyek bőrből készültek, és ókori távolságból is épek voltak.

A bőrből készült koporsó nekem kicsit morbid… Önnek gyönyörű akt testplasztikái is vannak. Arcképei. Melyiket szereti jobban?

Először a természet formáit alkottam sokáig, fáradt gallyakat, virágokat, fákat mintáztam meg, aztán rájöttem, hogy a legszebb forma – számomra legalábbis – a test, a szép női test. Persze ehhez is ki kellett kísérleteznem egy technikát, egy eljárást, amivel egy női testről le lehet venni sérülésmentesen a test formáját. Nehéz azt megjeleníteni úgy, hogy az illető személyiségét is visszaadja. A mozdulattal, a kiegészítőkkel elérhető mindez.

Ismert emberekről is készített már testplasztikát.

Igen, Eszenyi Enikő művésznőről készítettem. Az nagy sajtót kapott, s utána sokan kerestek meg nem ismert emberek is, hogy készítsem el róluk. Gregor Barnadettről is készítettem, és még jó néhány olyan színésznőről, akik nem járultak hozzá, hogy a nevüket említsem. Egyébként lehet, hogy bizarrnak tűnik, de nem csak szobrot lehet valakiről készíteni, hanem testplasztikát, bőrdomborművet is.

Az ön tehetségét, művészetét már több díjjal is elismerték.

A Holló László-díjra nagyon büszke vagyok, mert azt a szakmai hozzáértők adják. Aztán a Megyei Prima Díj van még, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. De sosem hajtottam arra, hogy elismeréseket, díjakat zsebeljek be.

Mit tart a legnagyobb sikerének?

Hogy azt csinálhatom, amihez kedvem van. Hogy a hobbim a munkám, és a hobbim az árbevételem. Ez a legnagyobb adomány az ember életében, az alkotás élménye, hogy aztán miben tárgyiasul? Ha arra gondolok, hogy a munkáim nagy része ott van valakinek az otthonában, hogy a műveim bizonyára tovább élnek, mint én.

B. Tóth Erika