Ilyen története csak ilyen embernek lehet

Miskolc - Regényes életrajz, egy nem akármilyen életű magyarról. Interjú: Hulej Emese újságíróval, a Teleki Gézáról szóló könyv szerzőjével.

Az Erdélyben, magyar grófnak született Teleki Géza – Teleki Pál miniszterelnök unokája – Amerikában élt és tanult, antropológus lett, munkatársa volt Afrikában a csimpánzok viselkedését kutató Jane Goodall-nek. Az élete kész regény. Ezt a regényes életrajzot meg is írtaHulej Emese újságíró, a Nők lapja munkatársa. Vele beszélgettünk.

- Vissza tudja idézni a pillanatot, amikor eldöntötte, hogy könyvet akar írni, és éppen erről az emberről, Teleki Gézáról?

Hulej Emese: Mivel elég sok kolléganőm írt már könyvet, engem is gyakran megtalált a kérdés: „neked mikor lesz már könyved”? De úgy voltam vele, hogy nem érdekelt, lesz-e vagy nem lesz. Arra volt szükségem, hogy az életem megújuljon. Olyan feladatot kerestem, aminek teljesen odaadhatom magam, mert úgy képzeltem: ez hozza az életemet megújító katartikus változásokat. Tudatosan keresgéltem, mi legyen ez a feladat. Amikor először készítettem interjút Gézával, nem is éreztem meg benne azt, amit kerestem. Lenyűgözve hallgattam persze a történeteit. Mintha kincset találtam volna. Ilyen története csak ilyen embernek lehet. El kellett telnie egy kis időnek, mire úgy kezdtem gondolni rá, hogy ebből talán lehetne egy könyv. A fotós kolléganőmnek beszéltem erről először. Annyit mondott: „tudod, én csak ilyen könyveket olvasnék”.

- Mi számított a döntésénél? A Telekiek iránti érdeklődés? Teleki Géza kalandos élete? Vagy, hogy ez nagyon érdekesen elmesélhető történet?

Hulej Emese: Magamra koncentráltam. Azt éreztem, hogy nekem jó lenne. A legtöbb ilyen első találkozó után tudja jól az ember, hogy ez remek volt, és nehéz is belőle kimozdulni, mégis várja a következő munka, a következő találkozóval. Itt nem tudtam kimozdulni belőle. Azt éreztem, ebben az emberben együtt van minden, amire én rezonálok, ami az én személyes, Erdélynek, Afrikának, a memoároknak szóló érdeklődésemen is alapul.

- Teleki Géza is úgy gondolt az élete történetére, mint egy kincsesbányára?

Hulej Emese: Nem. De később tudatában lett. Hogy végül miért akarta ezt a könyvet, azt a beszélgetéseink egy pontján meg is kérdeztem tőle. Azt mondta, részben azért, mert nagy az érdeklődés a családja iránt. A szüleiről szinte semmi sincs megírva, és ez lehetőség emléket állítani nekik. Azt is fontosnak tartotta, hogy az élete tapasztalatait, a munkája eredményeit megörökítse. A saját családjában sem mindenki tudja, hogy milyen, szakmailag is gazdag életet élt, és hogy milyen eredményekre jutott. Sokszor gondolkodtam rajta: miért nem írja meg ő maga? Azért, mert ahhoz előbb mindenféle értelemben fel kellett volna dolgoznia az életét. És itt voltak problémái. A könyv, az ő nézőpontjából az élete feldolgozási folyamata is. Amit leírtunk, azt együtt bányásztuk ki, együtt gyötrődtük végig.

- Hatalmas történelmi hátteret ábrázol. De gyakran érezni úgy, hogy az elbeszélőben megvan a fogékonyság, valamiféle lelki azonosság a hősével, csak így tudhatja kipótolni a tények hiányzó részeit. Ezek tényleg érzelmi mélységek. Mi volt ebben a gyötrődés?

Hulej Emese: Amikor először beszéltem vele, a rutin és az emberismeret azt mondatta: ez a férfi nagyon egyben van. Bölcs. Érzelmileg kiegyensúlyozott. És ahogyan haladtunk előre a beszélgetésekben, olyan mélységekig jutottunk, hogy azzal morálisan is kellett valamit kezdeni. Én azzal a szándékkal mentem oda hozzá, hogy könyvet írjak az életéről. És nem azért, hogy feldolgozzam a traumáit. Márpedig a gyerekkora, a szüleivel való kapcsolata a felszín alatt a fájdalomról szólt. A válás, az apa hiánya, ennyi év után volt feldolgozható. Először tele voltam bizonytalansággal. Nem tudtam, mi lesz. Azt hittem, egy kicsit az én kedvemért is nyílik meg mindig jobban és jobban, mert annyira jók voltak ezek a beszélgetések. De szerintem arra jött rá, hogy ez így jó. Hogy ettől jobban érzi magát. Elkezdett újra álmodni. Amikor az első, a szüleiről szóló fejezetek kéziratát elolvasta, azt mondta, könnyes lett a szeme. Csak a halála után gondolkodtam el erről alaposabban: nem túlzás ez? És rájöttem, hogy miért nem az. Mert az, amit leírtam elfogadható volt a számára. Megszűnt a harca a szüleivel.

- A saját igazának érezte az ön írását, vagy egy olyan ember igazának, aki rálát az életére, és így meséli ezt el?

Hulej Emese: Ha azt mondom, elégedettség, öröm, vagy boldogság, az nem írja le pontosan a reakcióját. Ez: katarzis volt. Ez: a feldolgozás. És ez: megtörtént. Ez a kettőnk munkája.

- Az újságírói szerep megvédi-e az érzelmi érintettségtől?

Hulej Emese: Ezt érzelmileg nekem is fel kell dolgoznom. Muszáj végiggondolni: ha még egyszer írnék egy könyvet, jó lenne-e, ha ennyire fontos lenne az életemben, mint ez. Itt tartok most. Az erről való töprengésnél.

- És azt már tudja: mit tett hozzá a saját életéhez?

Hulej Emese: Nem tudok úgy gondolni rá, hogy ez „egy könyv”. A legjobb barátnőmnek ezt az ajánlást írtam: „te tudod, hogy ez több mint egy könyv”. Olyan mély emberi kapcsolat alakult ki közöttünk, ami sokak szerint megnehezítette az írást. Amikor Géza először mondta: „nagyon kevés embernek jut ilyen kapcsolat, mint nekünk”, örültem. Milyen kedves, hogy ezt mondja. De egy idő után rájöttem, hogy tényleg igaza van. Annyi mindenemre szükség volt ehhez a könyvhöz. A szakmai tudásomra. Az empátiámra. Az időmre. Az ösztöneimet is sokkal inkább használtam, mint azelőtt. Egyszerűen úgy éreztem, egy fonal mentén haladok. Ez tényleg nem csak szakmai, de fontos emberi tapasztalat is. Hogy nem élhette meg a könyv megjelenését, az nekem fájdalom. Bár hívő lévén hiszem, hogy eljutott hozzá és tetszett neki. Ha valakiről írsz egy könyvet, azt picit neki is írod.

- Könnyen talált utat a könyv a kiadóhoz?

Hulej Emese: Számomra az volt a fontos, hogy igényes kiadó legyen. Hogy a könyv legyen a fontos – ne velem akarják eladni, mert ez a hozzáállás a részemről szóba sem jöhet. A Helikont többen ajánlották, és ez jó választás is volt. Hittek a könyvemben, és sokat segítettek a megjelenésében. Amikor elmentem hozzájuk a kéziratommal, lelkesek voltak, rögtön szerződést ajánlottak. Sírtam a boldogságtól, mert egy csapásra megszűnt a bizonytalanság, hogy lesz könyv, vagy nem lesz könyv.

- Szerződést ajánlottak, lényegében látatlanra? Miért?

Hulej Emese: A Helikon erdélyi témájú könyvei sikeresek. És népszerűek az arisztokrata memoárok. Az emberekben él ezek iránt a kíváncsiság. A Nők Lapjában is volt egy sorozatom, arisztokraták ma élő leszármazottairól. Érzékelhető volt, mennyire ki vannak éhezve az olvasók az ilyen történetekre. Mert ezek igazi történetek, olyan emberekről, akik értékeket és identitást mutatnak egy olyan, értékvesztéssel küszködő korban, amikor az emberek önazonossága meggyengül.

- Bujdos Attila -

Találkozhat a szerzővel!

Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában című kötetének bemutatóját 2015. április 9-én, délután 16:30-kor tartják Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (Görgey utca 11).

Széki gróf Teleki Géza Pál

Kolozsvár, 1943. december 7. – Kisoroszi, 2014. január 7.) magyar antropológus, főemlőskutató, etológus, cserkészGróf széki Teleki Géza (1911-1983) magyar geográfus-geológus, egyetemi tanár, politikus, olimpikon, cserkészvezető és zabolai Mikes Johanna grófnő (Budapest, 1911. december 12. -Washington, 2008. március 10.) fia, Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök unokája. Szülei 1943. február 27-én a zabolai református vártemplomban kötöttek házasságot.

Tanulmányait a George Washington Egyetemen (George Washington University) végezte, ahol 1967-ben szerzett BA (Bachelor of Art) fokozatot antropológiából. 1977-ben védte meg a Spatial and Temporal Dimensions of Routine Activities Performed by Chimpanzees in Gombe National Park, Tanzania: An Ethological Study of Adaptive Strategy című PhD (Doctor of Philosophy) értekezését a Pennsylvania Állami Egyetem (Pennsylvania State University) antropológiai tanszéken.

1968-tól Jane Goodall munkatársa a Gombe Nemzeti Parkban.

Több könyvét franciául is kiadták:

Életéről, munkásságáról Hulej Emese írt könyvet Egy Teleki gróf Afrikában címmel (Helikon Kiadó 2014).