Helyi közélet

2015.01.02. 15:46

Majd egymilliárd a fúvógépházra

Ózd - Megérkezett a pénz az egykori ózdi vasgyár területének fejlesztésére.

Ózd - Megérkezett a pénz az egykori ózdi vasgyár területének fejlesztésére.

Már a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épül Ózdon, amelyre 927 millió forintot különített el a kormány. A MaNDA-projekt most már több éve téma az egykori kohászvárosban, ám eddig csak a tervekről lehetett hallani. A helyi önkormányzat és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum több mint három esztendeje kötött együttműködési megállapodást, a tervezett beruházáshoz pedig a forrás most érkezett meg. Ennek eredményeképp a vasgyár területén található fúvógépházat felújítják, ahol a legkorszerűbb technikai megoldások útján, interaktív kiállítás keretében mutatják be a hazai és a kelet-európai filmtörténetet. Riz Gábor, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az elmúlt években többször is hangsúlyozta, hogy a város közepén a kohászat bezárásával keletkezett „tájsebet” orvosolni kell. A területen megvalósuló beruházásokkal ez sikerülhet is az előttünk álló hónapokban.

- Boldog vagyok, hogy egyenesbe jöttek gyárral kapcsolatos fejlesztési tervek – tette hozzá érdeklődésünkre Riz Gábor, országgyűlési-képviselő. – A beruházás első ütemében megvalósul a kulturális gps, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a skanzen kialakítása. Harmadik lépcsőként pedig közel egymilliárd forintból a filmtörténeti élménypark is Ózdon épül meg. Mindegyik más-más tartalmat jelent majd a városban, de ugyanakkor ki is egészítik egymást. Építészetileg is egy nagy, organikus egységet alkot majd, amely a gyerekektől egészen az idősekig mindenkinek kínál majd érdekes és hasznos látnivalót.

Vasgyárból kultúrgyár

Riz Gábor hozzátette: a kormány Ózddal kapcsolatban azt vállalta, hogy egy jelentős szerkezetváltással a nehézipar helyett a digitális kultúrát honosítja meg. Teszi mindezt úgy, hogy közben a régmúlt tárgyi emlékeit megőrzi, így lehetőség nyílik egy országosan is egyedülálló, kohászattörténeti bemutatásra is.

- Akik nem ismerik az uniós források lehívásának a metódusát, talán már nem is hittek a tervek megvalósításában – folytatta Riz Gábor. - Egy nagyon hosszú, előkészítő folyamaton vagyunk túl, mostantól pedig valóban látványos lesz valamennyi munkafázis. A múzeummal szemben az önkormányzat már megépítette az általa vállalt parkolót, ennek hatására mindenki számára nyitottá vált a terület. Az előttünk álló hónapokban bárki figyelemmel kísérheti a projektek alakulását.

Ezzel párhuzamosan Ózdon zajlik a digitális közfoglalkoztatás is, ami megteremtheti az alapját a későbbi MaNDA-s munkaerőknek. Jelenleg több mint százan vesznek részt a régi emlékek megörökítésében, rögzítésében, és erről szólnak majd a jövőbeni munkahelyek is.

- A skanzen és a kulturális gps kivitelezése már zajlik, az pedig szinte csak az időjáráson múlik, hogy mikor kezdődik meg a fúvógépház felújítása – tette hozzá Riz Gábor. – Ha nem lesz kemény hideg, akkor rövidesen az alapozó munkák itt is elindulnak.

ÉM-ME

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában