Helyi közélet

2014.07.29. 12:17

Nem segítséget kértek, a protokoll szerint jártak el

Miskolc - „Miért nincs kardiológus ügyeletben egy sürgősségi osztályon?” – kérdezte az Észak-Magyarországon keresztül egy édesapa, aki 25 éves fiát veszítette el a közelmúltban.

Miskolc - „Miért nincs kardiológus ügyeletben egy sürgősségi osztályon?” – kérdezte az Észak-Magyarországon keresztül egy édesapa, aki 25 éves fiát veszítette el a közelmúltban.

Levelében leírta, hogy egy otthoni rosszullét után mentő szállította fiát a Semmelweis Kórház sürgősségi osztályára. „Az ott lévő doktornő lelkiismeretesen próbált rajta segíteni” – fogalmazott az édesapa, aki az ellátás kapcsán azt kifogásolta, hogy az orvos a megyei kórházból kért kardiológus segítséget. Valamint arra is kíváncsi volt: hogyan fordulhat elő, hogy a sürgősségi osztályon elromlik a CT? Az Észak-Magyarország MISEK-nél érdeklődött, kérdéseinkre dr. Tiba Sándor főigazgató válaszolt.

„Elöljáróban szeretném részvétemet kifejezni az elhunyt hozzátartozóinak” – kezdte a főigazgató. „Kardiológus szakorvos a sürgősségi osztályon nem teljesít szolgálatot, tekintettel arra, hogy oda a betegek szerteágazó problémákkal fordulnak és minden szakma szakorvosa egyszerre, nem lehet ott szolgálatban” – mondta.

Hangsúlyozta azt is, a sürgősségi osztályon dolgozó orvosok mindegyike szakorvos, illetve intézményükben van kardiológiai őrző, valamint kardiológiai részleg. „A doktornő nem azért telefonálgatott mert segítséget kért, hanem azért, mert szívinfarktus gyanúja esetén az észleléstől meghatározott időn belül van lehetőség a vérrög oldására, de ez kizárólag a megyei kórház invazív beavatkozásra képes kardiológiai részlegén végezhető el” – ismertette.

A CT-vel kapcsolatban kiemelte: „A CT is egy olyan berendezés, ami meghibásodhat és ilyen esetben a másik kórházrészben lévő CT-ben történik a vizsgálat. Jogszabályok írják azt elő, hogy mi a teendő, ha egy CT meghibásodik, ezt az eljárást követtük most is” – hangsúlyozta. Dr. Tiba Sándor azt is elmondta: „A beteg halálához az élettel össze nem egyeztethető elváltozások vezettek, melyeket nem lehetett kivédeni.”

ÉM-NSZR

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában