Helyi közélet

2013.01.29. 11:09

Borsodi közmunkások a yacht club előtt?

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Belügyminisztérium 50 millió forintos pályázatot írt ki közmunkás családok nyaraltatására.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Belügyminisztérium 50 millió forintos pályázatot írt ki közmunkás családok nyaraltatására.A pályázatra március 20-ig jelentkezhetnek a közmunkások. Fizetik a szállásukat, ellátásukat, de az útiköltség mindenkinek a saját pénztárcáját terheli. A minisztérium honlapján megtalálható azoknak a szállodáknak a névsora, ahol igénybe lehet venni a támogatást. A listán – többek közt - szerepel az Erzsébet Yacht Hotel és a siófoki Erzsébet Szálloda is, ahol rengeteg szolgáltatást igénybe lehet venni a színterápiától a szoláriumig, persze külön díj ellenében.

A pályázat kapcsán Komjáthy Imrét, a Közmunkások Szakszervezetének társelnökét kérdeztük, aki felháborodott a kiíráson. „Ez már kimeríti a cinizmus fogalmát. Elképzelem, ahogy borsodi közmunkások sorakoznak a siófoki yacht club előtt, hogy bejussanak. Nem beszélve arról, hogy a keresetükből nem telik a családoknak az úti díj kifizetésére. Persze a szállás, az ellátás ingyenes, de a minibárért, vagy éppen a golfért már fizetni kell” – fogalmazott.

Komjáthy Imre azt is nehezményezte, hogy a pályázati kiírás apró betűs részében az is benne van, hogy a közmunkások hozzájárulnak, hogy videó, illetve fotó készüljön róluk. „Magyarul, 50 millió forintból akarnak reklámfilmet forgatni ezekkel az emberekkel. A kiírók nincsenek tisztában a valósággal” – vélekedett.

A Belügyminisztériumot is megkérdeztük az ügyről, várjuk a válaszukat.

ÉM-NSZR

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában