Helyi közélet

2011.10.01. 11:31

A Földesben nem akarnak új nevet

<ol> <li>Miskolc - A dolgozók, a szülők és a diákok is a Földes Gimnázium nevének meghagyását szeretnék.</li> </ol>

  • Miskolc - A dolgozók, a szülők és a diákok is a Földes Gimnázium nevének meghagyását szeretnék.
  • Az összegyűjtött vélemények alapján a Földes Ferenc Gimnáziumban senki nem szeretné, ha az iskola nevét Széchenyire változtatnák. Több hete már, hogy Miskolc közvéleményét izgalomban tartja a hír: át akarják keresztelni a nagy hírű Földes Ferenc Gimnázium nevét Miskolci Széchenyi István Gimnáziumra. Mint azt korábban megírtuk, a névváltoztatást a Széchenyi ’56 Emlékbizottság kezdeményezte, tervük ellen azonban soha nem látott civil összefogás indult. A gimnázium jelenlegi és volt diákjai kezdtek, melynek eredménye (a legfrissebb adatok szerint) több mint 39 ezer aláírás lett. A földesisták egyenruhás demonstrációt is tartottak, a polgármesteri hivatal pedig közleményt adott ki az elmúlt héten, melyben az olvasható, hogy megfontolandónak tartják az emlékbizottság kezdeményezését, de szeretnék megismerni minden érdekelt és a névváltoztatást ellenzők véleményét is.

    Titkosan szavaztak

    Erre kötelezi is az önkormányzatot a közoktatási törvény. A vélemények összegyűjtése céljából két héttel ezelőtt bizottság alakult a Földesben. Veres Páltól, a gimnázium igazgatójától megtudtuk: az intézmény dolgozói, diákjai és szülői közössége is a Földes Ferenc név megtartását szeretné. A voksolás titkos szavazással történt: a 74 dolgozó közül 2-en tartózkodtok, a többiek nem szeretnék az átkeresztelést, a 787 földesista diák ugyanígy szavazott, összesen 3-an tartózkodtak, a szülők közül pedig szintén több százan arra voksoltak, hogy a Földes maradjon továbbra is Földes. Ők a szavazólapot gyermekeikkel juttatták el az iskolába. Az igazgató a szavazás eredményét és az erről szóló jegyzőkönyvet pénteken küldte el a polgármesteri hivatalba.

    Nincs előterjesztés

    Szerettük volna megtudni a város vezetésétől, hogy az októberi közgyűlési ülésen napirendre tűzik-e a Földes Gimnázum ügyét. Kérdéseinkre Dobos Tímea városházi szóvivő a hivatal két előző nyilatkozatát küldte el lapunknak. Ebben többek között az áll: „Dr. Kriza Ákos nem ragaszkodik az októberi körgyűléshez, hiszen folynak az egyeztetések. Minden érdekeltet, érintettet meg szeretnének a témában hallgatni. A határidő az egyeztetések lezárulta. A témában előterjesztés sem készült.”

    Telefonon Dobos Tímeától azt kérdeztük, a nyilatkozatot úgy kell érteni, hogy az októberi közgyűlésre nem készült előterjesztés? A szóvivő azt válaszolta: „A témában előterjesztés nem készül.”

    - ÉM -



  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában