A dédesi vásár sokat kibír...

Így elmaradt a korábban megszokott hömpölygő tömeg, pedig az árusok nagyon készültek. Voltak vagy kétszázan, de ez nap az ő napjuk volt, szinte minden a standjaikon maradt.

– Tényleg mindent árultak, nekem mégis balszerencsém volt – mondta nevetve Horogh Lajos, aki Ózdról kocsikázott Dédesbe. – Az anyósom azzal bízott meg, hogy fateknőt vegyek, ezt azonban nem láttam. Viszont jól megáztam és ez is valami...

„Kettő-egy, nekünk”

A vásárt a jó gazda szemével követte Lukács László, Dédestapolcsány polgármestere, aki először a hagyományokról beszélt:

– Hajdan arra volt hivatott a „buli”, hogy segítse a helyi lakosság élelmiszer-ellátását, majd folyamatosan bővült a kínálat. Írásos feljegyzéseink szinte árulkodnak. 1927-ben már úgy rendelkeztek, hogy az árusoktól helypénzt kell szedni. A mostani volt a 162. vásárunk és nagyon remélem, hogy a számláló nem áll meg! A dédesi „börze” sokat kibírt már, még a háborúk idején sem tartottak szünetet.

A faluvezető persze kesergett, hiszen éppen hétfőn szakadt le az ég és mosta el a várt forgatagot, amely az évek során igencsak kinőtte magát. Hajdan egy utcában elfértek az eladók és a vásárlók, napjainkban azonban már a község egy kisebb részét bérelték ki és foglalták el. Ruha, cipő, kabát, pulóver (némi kínai begyűrűzéssel...), konyhai eszköz, étel, ital, édesség, szerszám, fém, fa, gumi, jármű, zöldség, gyümölcs – ezek várták az érdeklődőket. Nem is olyan régen még szarvasmarhát, lovat és malacot is árultak, utóbbit most – a járványfenyegetettség miatt –, elővigyázatosságból senki nem kínált.

– Az idő kétségtelenül kifogott rajtunk – folytatta Lukács László –, mégsem vagyunk teljesen elégedetlenek. Az égieket 2-1-re győztük le, ugyanis szombaton és vasárnap a nemzetiségi fesztivál a legnagyobb rendben lezajlott, mindenki remekül szórakozott.

Tegnap viszont már nem játszott a Pom-Pom Família és lefújták a bohócműsort is. Az óvodások és kisiskolások szegényebbek lettek egy nagy élménnyel, őket ugyanis a környékbeli községekből vitték volna Dédesbe, hogy nézzék meg a nagyszüleink korát idéző vásárt... Amelyen ezúttal az árusok – egyikük szavait idézve – még a rezsire valót sem keresték meg.