2024.02.14. 13:54
Erőszakkal akarta két nő elvenni egy férfi telefonját Miskolcon
Előkészítő ülést tart csütörtökön a Miskolci Járásbíróság azon három vádlott ügyében, akikkel szemben rablás bűntettének kísérlete és lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádirat szerint a két fiatalkorú női vádlott 2023 áprilisában a késő délutáni órákban Miskolcon sétált, amikor észrevették a velük szemben haladó férfit, aki a kezében tartotta a mobiltelefonját. Az egyik vádlott odalépett hozzá és felszólította, hogy adja át a telefont. A sértett ezt megtagadta, mire a terhelt többször ököllel fejen ütötte, közben társa hátulról megkísérelte lerángatni a hátizsákját. A férfi védekezett, az őt ököllel ütlegelő nőt ellökte magától, mire mindkét vádlott elhagyta a helyszínt.
A vádlottak közül az egyik fiatalkorú és a felnőttkorú nő 2023 márciusában a délutáni órákban Miskolcon egy élelmiszer áruházból szeszesitalokat és édességeket tulajdonítottak el, több mint 60 ezer forint értékben - tudta meg a boon.hu.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz ki és megkezdi a bizonyítási eljárást.