Dráma

2023.04.06. 17:23

Öngyilkosságot kísérelt meg a lövöldözést tervező miskolci fiú

Ágyneműt tekert össze és azzal akasztotta fel magát a radiátorra, de időben észrevették és levágták.

BOON

Megpróbálta felkötni magát a vasásnap letartóztatásba helyezett fiú

Fotó: Ádám János

Leventét az elfogása után egy nevelőintézetben helyezték el, itt történt az öngyilkossági kísérlet. Szerencsére a felügyelők hamar észlelték a dolgot, így levágták, a mentők pedig kórházba szállították, számolt be róla a Blikk.

A lapnak dr. Lichy József, a fiú ügyvédje is megerősítette a hírt.

– Nem örülök, hogy kiszivárgott a hír, de ha már megtörtént, sajnos meg kell erősítenem. Tegnap voltam bent Leventénél, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy mire készül. Nagyon megdöbbentem, amikor az öngyilkossági kísérletétől tájékoztattak. Természetesen rögtön hívtam az édesanyját, aki nagyon megrendült a hír hallatán. Borzalmas érzés számára, hogy nem lehet a fia mellett, miközben megérti, hogy a jelen körülmények között ez nem lehetséges – reagált a csütörtök délután történtekre a fiú ügyvédje.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában