Maradandó sérülések

2023.04.05. 14:11

Ítélet született az életveszélyes miskolci ütés ügyében

Egy ütéssel okozott életveszélyes sérülést, valamint maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást egy miskolci férfi ismerősének, akit portálunk is bemutatott.

BOON
Ítélet született az életveszélyes miskolci ütés ügyében

A vádlott, illetve a sértett a párjával még az előkészítő ülésen

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a nem jogerős elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor: a vádlott provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon.

A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, ezért megérkezése után rögtön visszaindult. Az utcán összetalálkozott a sértettel, akit minden előzmény nélkül egy alkalommal, közepes erővel, ököllel arcon ütött. A sértett ettől elesett, a feje a földhöz csapódott és elveszítette eszméletét. A vádlott értesítette a mentőket és a kiérkezésükig a helyszínen maradt.

Nehéz helyzetbe kerültek

A férfi az ütés következtében életveszélyes állapotba került, fejsérülései mintegy fél év alatt gyógyultak. Az eljárás során kirendelt szakértők véleménye szerint – akik két év elteltével vizsgálták meg a sértettet – a bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a férfinél véglegesnek tekinthető maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is kialakult. A korábban rendszeresen dolgozó, magát eltartani képes sértett munkaképtelenné vált, beszédkészsége korlátozott lett, szellemileg leépült, önálló életvitelre többé nem képes.

Gábor történetét portálunk is bemutatta. Párja Mária elmesélte: életmentő műtétet kellett a férjén elvégezni, két hétig volt lélegeztetőgépen ás hosszú hetekig kórházban. Az eset óta több betegsége van, nem tudja magát ellátni, folyamatos felügyeletet igényel, illetve epilepsziás rohamai vannak, amelyek súlyosbodtak is. A pár nehéz anyagi helyzetbe került, mivel Gábor az állapota miatt nem tud dolgozni, Mária pedig azért nem, mert el kell, hogy lássa. Riportunkban akkor elmondta azt is: ha a támadó elfogadná az ügyészség indítványát és elítélnék, akkor utána kérhetnének kártérítést, bár az is kérdéses, hogy abból mikor lehetne pénz. Az előkészítő ülésre tavaly szeptemberben került sor, azonban ott a vádlott nem ismerte el a bűnösségét, így elkezdődött a bizonyítási eljárás, amely első fokon most ért a végére.

Súlyosbító körülmények

A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte a cselekmény jogi minősítésén túli káros következményeit: a maradandó fogyatékosságot és a súlyos egészségromlást. Így esett latba az is, hogy a sértett élete lényegesen elnehezült. Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott ittasságát, illetve az ilyen és hasonló cselekmények elszaporodottságát is.

Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a vádlott maga is betegségekkel küzd, életvitele rendezett és csekély súllyal az is, hogy a bántalmazás tényét elismerte. A vádlott javára vette figyelembe a törvényszék továbbá azt, hogy maga értesítette a mentőket, illetve, hogy az eredmény tekintetében csupán gondatlanság terheli.

Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás érdekében, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés iránt jelentett be fellebbezést.

Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában