"Mi lesz velünk télen?"

2022.08.03. 20:00

Épphogy túlélte a támadást Gábor. Most a megélhetésért küzd a családja

Nagyon nehéz helyzetbe került a miskolci házaspár.

Horváth Imre

Gábor és a felesége, Kis Mária

Fotó: Bujdos Tibor

Mária és Gábor élete egyik pillanatról a másikra változott rémálommá, gyakorlatilag előzmény nélkül. Gábor csak jót akart, de ez kis híján az életébe került. Azóta nem tudja magát ellátni, így Mária minden pillanatban mellette van. A korábbi otthonteremtési terveik semmivé váltak, jelenleg a túlélésért harcolnak.

Szegényes, de tiszta, rendes környezetben fogad minket Kis Mária. A konyhában ülünk le, itt ül Gábor is akinek éppen csak megrebben a szeme a köszönésünkre. Tudja, és érti, hogy mi történik körülötte, de nem tudja lereagálni. Nem tud beszélni, és képtelen magát ellátni. Pedig két évvel ezelőtt még dolgozni járt és tervezgetett a párjával, aztán jött az a szörnyű délután.

– 2020 novemberében történt, Gábor jött haza munkából. Itt a sarkon volt egy kisbolt, ahová gyakran bement hazafelé, így most is. Sokan voltak, beszélgettek, amikor jött a Zsolt. Nagyon részeg volt és kötekedett mindenkivel. Két női boltos volt ott és velük is csúnyán beszélt, Gabi pedig megvédte őket. Szépen beszélt hozzá, mondta, hogy menjen haza, feküdjön le, aludja ki magát. A Zsoltinak nem tetszett és mondta, hogy ennek még következménye lesz, nem hagyja annyiban. Gabi még maradt egy pár percet, majd indult haza. A Zsolti pedig megvárta, hirtelen megütötte, Gabi elesett és beütötte a betonba a fejét. Még ezek után is rugdosta a földön a Zsolti. Egy másik ismerős ment arra, és ő avatkozott közbe és hívott mentőt. A kórházban kiderült, hogy hat vérrög van a fejében, azonnal meg kellett műteni, de azt mondták: nem biztos, hogy életben marad. Lélegeztetőgépen volt két hétig, tüdőgyulladást kapott, akkor is mondták, hogy készüljek fel a legrosszabbra is. De olyan erős a szervezete és az orvosok is annyira harcoltak érte, hogy végül életben maradt. Minden nap ott voltam mellette – meséli Mária.

Nem tudni, mikor jön az újabb roham

Végül 2021 januárjában vihették haza a kórházból Gábort, de ezután kezdődtek az epilepsziás rohamok, ottjártunk előtt két nappal is volt neki. Afáziás lett, az arcának a fél oldalát nem érzi. A folyamatos ellátása miatt Mária is otthagyta a munkahelyét, csak annyira hagyja magára a férfit, amíg elszalad a közeli kisboltba. De sietnie kell haza, mert nem tudhatja, mikor jön egy újabb roham.

Mária ápolási segélyt kap, Gábor rokkantsági ellátásban részesül, de a kettő együtt nem éri el a százezer forintot sem. Ráadásul még le is vonnak ebből, ugyanis nem tudták fizetni a hiteleiket, így végrehajtóhoz kerültek és az albérletüket is fizetniük kell.

– Ha pár ezer forintot kell kifizetni valamire, nekünk az is komoly tétel. Fordultam mindenhová, ahová lehet, kaptunk már ruha- és élelmiszer adományt. Még valahogy csak-csak meglennénk, de nem tudom mi lesz velünk télen. Gázpalackos készülékkel fűtöttünk tavaly, de nem győztük a palackot cserélni. Sajnos nincs kályhánk, vagy kandallónk, de a fát sem biztos, hogy meg tudnánk venni. Így nagyon félek. Ősszel kezdődhet a tárgyalás az ügyben, ha a Zsolti elfogadná az ügyészség indítványát és elítélnék, akkor utána kérhetnénk kártérítést, de abból sem tudom, hogy mikor lenne pénz, ha lenne egyáltalán – mondja Mária. 

Az is fáj neki, hogy az elkövető éli világát és még csak bocsánatot sem kért tőlük, pedig tönkretette az életüket.

Amikor azt kérdezzük, mire lenne szükségük Mária azt mondja, nem is elsősorban pénzre és minden berendezési tárgyuk is megvan. A legnagyobb segítség az lenne, ha el tudnának költözni egy jobb lakásba, ahol könnyebb lenne az életük és nem volna gondjuk a fűtéssel. Itt ugyanis csak villany van a lakásban, a víz sincs bevezetve, a fürdés és a wc-használat is bonyolult. Nagyon jó lenne egy elektromos kerékpár, vagy robogó is, hogy gyorsabban tudja megjárni a boltot és rövidebb időre kelljen magára hagynia Gábort.

– Azt hiszem Gabi is idegeskedik, stresszel a helyzetünkön, ezért van több rohama. Tegnap voltunk vérvételen, holnap megyünk a neurológiára és megpróbálják kideríteni a gyakoribb rohamok okát. Ha újabb gyógyszereket írnak fel azzal is bajban is lehetünk. Amit folyamatosan szednie kell azokra kapunk közgyógyellátást, de, ha felírnak neki valami mást egyéb probléma miatt, akkor már nem biztos, hogy ki tudom váltani. De valahogy eddig is sikerült megélnünk, ezután is meglennénk valahogy, csak tudnánk elköltözni egy jobb helyre. Megvan nekem mindenem, és itt van Gábor, csak legyen meg a lehetőségem, hogy gondoskodni tudjak róla. Ketten vagyunk egymásnak, néha apukám tud kicsit segíteni, egyébként nem tudok számítani senkire – teszi hozzá Mária, aki rettenetes helyzetük ellenére is mosolyog. A beszélgetés végén odaül Gáborhoz, simogatja a kezét, beszél hozzá, pár másodperc múlva pedig – ha bágyadtan is – de a férfi is elmosolyogja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában