2021.10.30. 16:00
Közlekedésbiztonsági nap Felsőzsolcán
Felsőzsolca város önkormányzata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2021. október 30-án rendezett közös szervezésben közlekedésbiztonsági napot a városban – tájékoztatott az MTI.

közlekedésbiztonsági vetélkedő gyerekeknek
Forrás: ILLUSZTRÁCIÓ
Fotó: MW
A közlekedés veszélyes üzem, azonban a miskolci rendőrök látványosan prezentálták ezen veszélyek elkerülési lehetőségeit, a kockázatok csökkentésének módozatait.
Ennek során a rendőrség szakemberei interaktív előadás keretében hívták fel a figyelmet a balesetmegelőzési eszközök használatára, a kulturált közlekedés előnyeire. Új, innovatív közlekedési eszközök (e-roller, e-bike) kerültek bemutatásra, amelyeket az érdeklődők ki is próbálhattak.
A kisgyermekek kirakóval játszhattak, amelyen keresztül észrevétlenül tanulták a közlekedés biztonságos formáját, míg a nagyobbak és a felnőttek örömmel próbálták ki a motoros szimulátort. Természetesen gépkocsizó és motoros járőrök is voltak, akiknek felszerelését élőben lehetett megtekinteni.