Ittas vezetés

2021.09.22. 20:46

7 balesetben ittas sofőr, 2 balesetben bódult járművezető volt a hibás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 22 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. szeptember 13-a és 2021. szeptember 19-e között 85 közúti közlekedési baleset történt, ebből hét balesetben az ittas kettőben pedig bódult sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 22 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában