Megverték, majd kirabolták

2020.02.10. 19:00

Székhez kötözték a rablók

Hirtelen jött az ötlet, mert nem volt elég pénzük.

Tóth Balázs

Egy 2017 novemberében elkövetett rablás tárgyalása folytatódott a Miskolci Törvényszéken. Egy késő este a gyanúsítottak egy ház előtt haladtak el. Észlelték, hogy az egyik szobában világos van, és látták, hogy az általuk ismert sértett otthon van. Elhatározták, hogy megszerzik az értékeit. Előbb a ház hátsó részén lévő ablak rácsát szakították le, majd a bejárati ajtóhoz mentek, egyikük berúgta azt, és mindketten bementek a házba. A sértett meghallotta a zajt, a bejárati ajtóhoz ment, ekkor az egyik gyanúsított a sértett fejét egy üveggel megütötte, majd egy székhez kötözték az idős férfit. Pénzét követelték tőle, miközben bántalmazták, és kezén a másodrendű vádlott egy késsel mély sebet ejtett. A sértett a bántalmazás hatására elárulta, hogy hol tartja a pénzét, azt az egyik gyanúsított magához vette, de tovább bántalmazta a sértettet, és az értékeit követelte tőle. A sértett elmondta, hogy a lakásban aranytárgyak vannak, azokat is elvették.

Ezután a gyanúsítottak a székhez kötözött sértettet a székkel együtt a földre fektették, és mellkasára egy elektromos radiátort tettek, majd elhagyták a lakást. Rövid idő múlva visszatértek, megkeresték a sértett bankkártyáját, s addig ütötték a férfit, míg elárulta a PIN-kódot. A sértett száját ragasztószalaggal leragasztották, majd távoztak, később pedig pénzt vettek föl a kártya segítségével.

Tagadott…

Az első tárgyaláson az első­rendű vádlott elmesélte, ő nem bűnös, nem okozott sérülést a sértettnek, kérte a vád módosítását is, ahogyan a tanúvallomás kizárását is, mert a kiskorú gyereknek nem volt jelen a gondviselője. A másodrendű vádlott tagadott, értetlenkedett, félremagyarázott, sokszor visszakérdezett a tárgyaláson. Ő azt állította, nem volt ott a rablásnál, nem tudott róla.

A legutóbbi tárgyaláson a sértettet megtaláló férfi elmondta, jó viszonyban voltak, de a rablás óta a férfi zárkózottabb lett. Elmesélte, a sértetthez kétnaponta járt. Furcsállta, hogy amikor telefonon hívta, az nem csörgött ki, egy másik ismerőse is jelezte, nem éri el. Ekkor ment át hozzá. Az ajtóban egy fotelt talált, a lakásban pedig kutatás nyomait. A kis szobában talált a sértettre, aki egy felborult forgószékhez volt kötözve, a szája be volt ragasztva. A konyhában is rendetlenséget talált. A sértett azt mondta, ketten támadtak rá két nappal azelőtt, de nem tudja, hogy kik, s korábban a másodrendű vádlottal, akivel volt egy számára ismeretlen személy is, megivott valamit. A tanú elmondta, értesítette a hatóságokat. A rendőrök két fotót mutattak neki, az egyiket fölismerte, a másodrendű vádlott volt rajta, akivel kétszer is találkozott azokban a napokban, és másodjára egy fűkaszát is kínált neki eladásra. Telefonon is beszéltek kétszer, furcsállta is a dolgot.

A másodrendű vádlott szerint ő nem kínált eladásra fűkaszát, mert nem is volt olyanja. A tanúval nem volt rossz viszonyban, bár eltávolodtak egymástól, mikor ő börtönbe került. Szerinte a tanú meg tudná mondani, ki követte el a bűncselekményt. Azt is hangoztatta, a bíró őt akarja elítélni, míg a cselekményt beismerő elsőrendű vádlottal többet foglalkozik, és azt akarja, hogy szabadon engedjék. Aki nem ismeri be, az pedig kapjon száz évet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában