Sziréna

2019.09.07. 12:00

Fekete péntek Borsodban

Két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pénteken, Kazincbarcikán és környékén pedig raktártűz borzolta a kedélyeket.

Halálos baleset Kazincbarcika és Múcsony között

Egy férfi veszítette életét abban a közúti közlekedési balesetben, ami 2019. szeptember 6-án 5 óra 50 perckor történt a 2606-os számú útszakaszon Kazincbarcika és Múcsony között.

 

Egy Múcsony irányából Kazincbarcika felé közlekedő autó vezetője áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan nekiütközött a vele szemben haladó személygépkocsinak. A balesetben a vétlen járműben utazó 42 éves kazincbarcikai férfi az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen az életét veszítette.

A balesetben még további öt személy is megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

Raktártűz volt Kazincbarcikán, de nem került káros anyag a levegőbe

Kigyulladt egy külső, főként festék és oldószerek tárolására használt raktár a BorsodChem szomszédságában pénteken reggel hat óra után.

 

A tüzet hamar eloltották, de volt félelem a füst miatt Kazincbarcikán.

Újabb tragédia Borsodban: Frontálisan ütköztek

2019. szeptember 6-án 14 óra 30 perckor a 3-as számú főút 178. kilométerszelvényében eddig tisztázatlan körülmények között egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személyautó összeütközött.

 

A baleset következtében a személygépjármű 73 éves miskolci sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

A busz utasai közül négy személy megsérült.

Az elmúlt 24 órában történt még Borsodban

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 2019. szeptember 6-án egy főt a távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott szabálysértőt 72 órán belül állítja bíróság elé.

A megye közútjain további egy személyi sérüléssel járó baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés nyolc esetben jutott a rendőrség tudomására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában