Szavazzunk!

2023.08.15. 18:00

Mutatjuk, hol áll a tokaji fa Az év fája versenyben!

Az év fája versenyen indult több Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fa is, közülük legjobb helyen a legalább kétszáz éves tokaji vadkörtefa áll.

Minden tokajinak van legalább egy olyan ismerőse, aki szívesen segítene híressé tenni országos szinten is a helyi öreg Vackort. És azok ismerőseinek is bizonyára vannak további ismerőseik… Bár a szavazás számadatait tekintve elhúzott a második helyen álló jelölt, de még nincs veszve semmi, hiszen a voksokat október 1-jén éjfélig várják a szervezők.

Nagy Zsolt elmondta, azért nevezte be a fát a versenyre, mert gyerekkorának színhelye jutott eszébe, ahogyan Az év fája címre gondolt. „Bátyámmal sokat jártunk ehhez a fához horgászni, tehát sok élményem van erről a helyről és magáról a fáról is, hiszen egy-egy esőzés alkalmával mi pont alatta vártuk meg, hogy újra kiderüljön az ég” – mondta, majd hozzátette, nem messze lakik a fától, a kertvárosban. Ez év március 30-án Tokaj Város Képviselő Testülete védetté nyilvánította az értékes növényt a Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium kezdeményezésére. A tokajiak tehát szívükön viselik kedvenc fájuk sorsát.

Erőt sugároz a tokajiaknak

Az ikonikus fáról sokaknak kellemes emlék jutott eszébe, mikor a tokajiakat összefogó facebook csoportban Nagy Zsolt feltette a kérdést: benevezzük-e az öreg Vackort Az év fája versenyre? Lengyel Márta Tokajban él, és nagyon szereti ezt a fát. „A sétány legvégén van, és ha az ember szeretne kikapcsolódni, akkor elsétál odáig. Csodálatos a víz csobogása, amit hallgatva az út végén ott áll ez a virágos csoda, ami illatával is elárasztja környezetét, majd termést hoz. Megkapó még, hogy olyan életösztön sugárzik belőle, ami miatt érdemes időről időre meglátogatni. Annak ellenére is él, hogy betonnal öntötték ki a belsejének egy részét. Mindig megölelem, ha arra járok” – mondta.

Odafigyelünk-e közvetlen környezetünkre?

A versenyt az Ökotárs Alapítvány szervezte meg először 2010-ben Magyarországon, ötlete a csehországiból indult ki, ami 2002-ben hirdette meg először Az év fája szavazást. Ez is, mint minden hasonló megmozdulás, természetes környezetünk fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. A szakmai zsűri idén huszonegy fa közül választotta ki azt a kilencet, amit érdemesnek tartottak arra, hogy megmérettessenek. Azok a jelöltek, amik élete vagy természetes környezete veszélyben van, elnyerhetik a Hős fa címet. A szervezők ezzel szeretnének hozzájárulni ahhoz a küzdelemhez, amit a fák életéért vívnak megmentőik. A tokaji öreg Vackor is volt hasonló helyzetben, hiszen odvában tüzet raktak, ami a fa életébe is kerülhetett volna. A Tokaji Természetvédelmi Egyesület Técsi Zoltán vezérletével tette rendbe a szénné égett részeit.

Megyénkből két további fa, a sajóörösi törökmogyorófa és a vadnai „csakazértis” Batul almafa, a kitartás jelképe is versenyben van, rájuk is érdemes szavazni.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában