Téli Bocskai Portyán jártak a miskolci katonák

Kicsivel több, mint 8 óra alatt teljesítette a Bocskai Portya 40 kilométeres (pontosan 43,07 km) távját a Miskolci Toborzó Iroda 5 fős csapata, hátukon egy-egy 8 kilogrammos hátizsákkal.

Póczos Nikolett

A csapat...

A szabadban történő sportolás népszerűsítését célzó Téli Bocskai Portyára a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákból álló csapat körülbelül fél éve készült egyénileg és csapatként is. A 55721 lépést a szervezők egy erre az alkalomra készült felvarróval jutalmaztak, melyet a katonák büszkén viselhetnek majd.

A debreceni túráról Tari-Hajdú Katalin, közkatona és Rácz Péter tartalékos főhadnagy meséltek.

A kezdetek

Az indulás ötlete Tari-Hajdú Katalin közkatona fejéből pattant ki, hiszen a Miskolci Toborzó Irodamunkatársai a hétköznapokban, civil életükben is nagyon sportos életmódot folytatnak - kezdi a két katona a teljesítmény túrán való indulás történetét. Már az elmúlt évben is szerettek volna részt venni a Bocskai Portyán, de akkor határszolgálatot kellett teljesíteniük a rendezés idején. Az ötletgazda Tari-Hajdú Katalin, közkatona volt, aki elmondása szerint könnyen talált maga mellé társakat a 40 kilométeres táv teljesítéséhez. „A tűzpárom evidens, hogy velem tartott, de én csak felvetettem az ötletet és mindenki nagyon lelkes volt.” Elsődlegesen a portya teljesítésért járó felvarró motiválta, de mint sportteljesítmény is vonzotta a katonát.

Megmérettetésként tekintettem erre a teljesítménytúrára, ahol az ember a saját korlátait feszegetheti.

(Fogalom magyarázat: Tűzpár - a katonák terepen egymást erősítve tűzpárt alkotnak, az átlagnál nagyobb figyelmet szentelve egymás épségére)

A felkészülés

Rácz Péter tartalékos főhadnagy a felkészülésről elmondta, hogy a csapat tagjai sportolnak, „hiszen egy 40 és 70 kilométeres távhoz egy alapvető állóképességre mindenképpen szükség van”- tette hozzá, majd elmondta, „ráadásul ott voltak a hátizsákok, melyek mindegyikünknél 7-8 kilogrammot nyomtak, mert vizet, élelemet vinni kellett. Egyfajta könnyített menetfelszerelés volt ez.”

Rácz Péter kiemelte „tudatosan fel volt építve a portyára való felkészülésünk. Ezt segítette, hogy mindig van az állományba, aki AVI-zik (alkalmassági vizsgát tesz a megfelelő beosztás betöltéséhez) és rendszeresen segítjük társaink felkészülését, mert társaságban ez sokkal könnyebb.” - tette hozzá. „Így a klasszikus értelembe vett felkészüléshez nekünk nem kellett plusz elemeket beépíteni, mert az addigi életmódunkat folytattuk csak. Voltak, akik - és jómagam is, konditerembe járunk, mellette pedig focizunk. Szeifert őrnagy rendszeresen túrázik, Katalin rendszeresen fut, Máté is túrázik, Balázs biciklizik és fut. Én úgy gondolom, hogy kifejezetten egy sportos kis alakulat vagyunk” - mondta Rácz Péter. Majd kiemelte,

döntően nem volt sem fizikailag, sem szellemileg nehéz teljesíteni, de azért mert ezt együtt csináltuk, ha ezt egyedül kellett volna, az sokkal jobban megviselné az embert, mert itt mindig volt valaki, aki egy vidám pillanatot okozott a monotonitásban.

Az iroda minden sporttevékenységét úgy építették fel, piramisszerűen, hogy azok támogassák a Bocskai Portya résztvevőinek felkészülését.

A mezőnyről szólva Tari-Hajdú Katalin elmondta, „teljesen mellékes volt a számukra, mert ki tudtuk zárni a külvilágot. Ehhez hozzájárult az is, hogy többnyire katonák és kadétok teljesítették aznap a távot”. „A túra különlegessége az volt, hogy minden csapatban egy női tag is volt” - teszi hozzá mosolyogva.

A hátizsákba

A túrát teljesítők elmondták, mindenki vitt magával ásványvizet, élelmet, csokit, protein tartalmú szeleteket, kávét, esővédő felszerelést, váltás zoknikat, papír zsebkendőt és gyümölcsöket. Egyikük pedig rádiót is, ha kifogynának a beszédtémákból. Mivel egy GPS alapú verseny volt, így egy akkumulátort is maguknál kellett tartaniuk, hogy mindent rögzíthessenek.

Megállók, feltöltődés

Szüneteket tartottunk mint a sportolók, először 10 kilométerenként, utána öt kilométerenként – mesélte a t. főhadnagy. „Egyénileg indultunk, de egy csapatot alkottunk és nagyon figyeltünk egymásra, pont ezért kellettek a szünetek, hogy ha valaki valamiért lemaradt, fel tudott zárkózni”- tette hozzá Rácz Péter. Majd hangsúlyozza , mert „katonát, bajtársat soha nem nem hagyunk hátra” Sőt egy elsőéves tiszthallgató is csatlakozott hozzájuk a rajtnál és csapatuk részese lett.

Ez a Bocskai Portyánál nagyon gyakori, hogy egy-két ember találkozik, összeverbuválódnak és csapatban folytatják útjukat tovább. Mert nagyon jó ha közben tudsz valakihez szólni. Ez egy 8-9 órás tevékenység, és lelkileg nagyon megterhelő, jó ha az ember tudja, hogy van kihez szólni.

Motiváció

Mindenkit más motivált a versenyre, volt akit a felvarró, de volt akit a sportteljesítményen való szereplés – egészítette ki Tari-Hajdú Katalin közkatona. Majd Rácz Péter hozzátette, „ami számunkra nagyon fontos volt, hogy ismét együtt csináltunk valamit, megint közösen küzdöttünk valamiért, számunkra ez volt a legfontosabb”.

„A felvarró vagyon fontos, hiszen ennek a teljesítménytúrának rangja van, különösen a Téli Bocskai Portyának és az önbecsülésünknek is nagyon jót tesz. Másnap, pedig, amikor azzal szembesültél, hogy megcsináltad, olyan jóleső büszkeség fogott el” - emeli ki Rácz Péter.

Maga a táv

Tari-Hajdú Katalin közkatona elmondta „az út félig aszfaltos, félig földút volt, a szintemelkedő jelentéktelennek mondható, de a végéhez közeledve az aszfaltút egyre nehezebb volt. A bakancs és a az egyenruha is pont elviselhető volt a 40 kilométeres távhoz. Tari-Hajdú Katalin számára „a holtpont, 25-30 kilométer környékén jött és én akkor már fülest vettem fel és zenét hallgattam. Odajöttek a fiúk, hogy beszélgessünk, de akkor az nekem már nem esett jól. Bezártam magam és megvártam, míg egyedül átlendülök rajta.”

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mivel tölti el az ember azokat a kilométereket a 40-ből, amikor már a beszédtémák is kifogynak. „Bármennyire hihetetlen a fiúknak mindig volt témája – teszi hozzá nevetve a közkatona.

5-10 méterenként párokba rendeződve teljesítették a távot, melyeket rendszerint cseréltek így mindig volt új hallgatóság . És egy kis zene szakította meg a csendet és segítette a katonák menetelését.

„20 kilométernél volt egy nagyobb, 15 perces megálló, egy általános zoknicsere, és az útvonalterv is úgy volt kialakítva, hogy egy-két helyen le lehetett ülni, „Nem jó ilyenkor hosszabb időre megállni, mert megmerevednek a térdek” - tette hozzá Rácz Péter.

Tervek

A tervekről szólva Tari-Hajdú Katalin elmondta, „Már a következő terv az a nyári lesz. Én most azt vettettem fel a csapatnak, hogy menjünk éjszaka, éjjellátóval. Kellemes nyári éjszakán, a csillagos ég alatt nagyon hangulatos lenne” - mondta a közkatona. Távolságban pedig következő szint a 70 kilométeres, ami egy nagyobb odafigyelést és egy komolyabb felkészülést igényel, még több tudatossággal, ami a távlati tervek között szerepel – emelte ki Rácz Péter.

Fogadtatás

Katalin büszkén mondta „Reggel amikor bejöttünk dolgozni, akkor mindenki gratulált, de ezt ők is tudták, hogy mi ezt megcsináljuk, senkiben fel sem merült az ellenkezője.”„Egy katona életében ennek a teljesítménytúrának a teljesítése, elég előkelő helyet foglal el. Ez segíti a katonát a mindennapi felkészülésben, ez egy nagyon jól szervezett sporttevékenység, ami a civil lakosságot is megszólítja.

Összegezve Rácz Péter elmondta„Az önbecsülésünknek nagyon jót tett. Ez a bajtársiasság megerősítése volt, hiszen csak egymásra számíthattunk 40 kilométeren keresztül és ebből táplálkozni tudunk a továbbiakban is.”