Doktor Zalán futása

Ennek az írásnak a története egy képpel kezdődött, melyet lentebb láthatnak. Egyik olvasóm posztolta a képet a Facebook-csoportomban. A kép azonnal szöget ütött a fejembe. Azóta elég sokat nyomoztam utána, elég sokat megtudtam róla, de mégis úgy érzem, nagyon keveset tudok a teljes történetről – főleg arról, hogyan végződik. 

Karikatúra a Ludas Matyiban 

A kép a Ludas Matyi hetilapban jelent meg 1948. szeptember 11-én. Egy ember szalad ki a Dimávagból, bő ruhában, valamiféle fejfedőben, fölötte a szöveg: Doktor Zalán futása. 

A szöveg Vörösmarty Mihály művére utal, a Zalán futására, mivel Zalán volt a mi doktorunk neve is. A karikatúrán szereplő ember jogásztalárt visel, sapkával és ijedten menekül a vasgyárból. 

Sikerült kiderítenem, hogy a képen szereplő doktor dr. Zalán (Zemancsik) Endre, aki a második világháború idején (vér)bíró volt Erdélyben, Kolozsváron. A háború után Németországban bujkált, majd hazatért, és Diósgyőrött helyezkedett el. Felismerték a gyárban, és bíróság elé került. A történet eszerint egyszerű és logikus. Egészen addig, amíg utána nem nézünk pontosan. 

Zalán (Zemancsik) Endre 

Dr. Zalán (Zemancsik) Endre Egerben született 1895-ben. Az elemi iskolát is valószínűleg ott végezte, később pedig az Egri Érseki Jogakadémia tanulója volt. 1920-ban már közszolgálatban állott Heves megyében. 1925-ben törvényszéki titkár Balassagyarmaton – még ebben az évben megnősült, egy nemes­leányt, Szabó Sárát vette nőül, akitől később három gyermeke született –, 1928-ban járásbíró Kiskun­félegyházán. 1933-ban belügyminiszteri engedéllyel nevét Zemancsikról Zalánra magyarosította. 1935-ben Kecskemétre helyezték, 1937-ben azonban már detektív-főfelügyelőként találjuk Nyíregyházán. 1938-ban a nógrádi járásbíróság elnöke, 1940 júniusától a kolozsvári ötös tanács elnökhelyettese. Leghíresebb ügye – melyet az összes lap említett – az 1943 januárja és júniusa között zajlott úgynevezett kommunistaellenes „monstre per”, amelyben összesen 764 vádlottra több mint 1500 év büntetést szabott ki. 

A vérbíró 

„– Sajnálom, hogy nem szabhatok ki halálbüntetést. Nem fog jönni a felszabadító Vörös Hadsereg, ott fognak mind elrothadni a börtön fenekén.” (Kis Ujság – 1948. augusztus 7.) 

Állítólag ezeket a szavakat mondta a vádlottak padján ülőknek Zalán Endre. 

A Sztójay-kormány idején Pestre helyezték, ahol az uzsora- és árdrágító tanács elnökeként dolgozott. 1945-ben Szombathely és Répcelak következett, majd Bajorországba távozott. Onnan tért haza Budapestre, ahol perbe fogták, és megfosztották az állásától. A románoknál a háborús főbűnösök között szerepelt. 

A per után, 1946 márciusa után eltűnt, legközelebb 1948-ban bukkant fel itthon, Diósgyőrött. A vasgyárban dolgozott, inkognitóban, és ahogy említettem már, felismerték a munkások, és ismét bíróság elé állították. 

Tehát figyelem! Egyszer már elítélték, de újra perbe fogták, holott már a bírósági tárgyalás egyszer lezajlott. Hiába írták, hogy bujkált, ez nem volt igaz, hiszen ügyét már tárgyalták, és az eljárás is lezárult – ítélettel a végén. 

Az 1946-os per 

Nézzük az első, 1946-os per részleteit és Zalán vallomását. A Fővárosi Levéltárból kikértem az anyagot, ez alapján így zajlott le az első per. 

1946. március 27-én hozott határozatot az Igazságügyi Igazoló Bizottság, mégpedig azt, hogy dr. Zalán Endrét az állásától megfosztják. Az indokolás szerint a nyilaskormány bizalmas alkalmazottja volt, a kolozsvári kommunistaellenes perben aktív szerepet játszott, a románoknál pedig háborús bűnösnek nyilvánították. Egyébként meg fasiszta beállítottságú és németbarát. 

Az ítélet ellen Zalán Endre fellebbezést nyújtott be. A kézzel írt fellebbezés szerint pályafutása során mindig mellőzte a politikát, és emberségesen, az elítéltekkel együttérezve döntött a sorsukról. Egyébként egy tizenegy oldalas fellebbezést nyújtott be Zalán az ítélet ellen – ez megvolt a levéltárban, elolvastam –, amelyben az egész második világháborús működését taglalja. 

Ebben azt is leszögezi, hogy nem ő akart a kommunistaellenes per elnöke lenni annak idején Kolozsváron, hanem egyszerűen nem találtak más embert, akinek ilyen végzettsége lett volna. Ennek igazolására tanúkat is be szeretett volna idézni név szerint. Sőt, a kolozsvári per lefolytatásának körülményeiről szintén tanúkihallgatásokat kért pártatlanságának és jóhiszeműségének igazolására. Ő „csak” 480 elítéltről beszélt, ahol a legsúlyosabb büntetés egy tízéves fogház volt, de a legtöbben 1-2 évet kaptak. 

Az ő tudomása szerint egyébként az ítéletek azóta sem emelkedtek jogerőre. 

A következőkben arról beszélt, hogy soha nem volt a rendszer bizalmi embere, sőt többször megkapta azt, hogy nem elég nagy hazafi. 1944 októberétől, a nyilasuralom átvételétől nem végzett érdemi munkát, ugyanis nem akarta a nyilasrendszert kiszolgálni. Itt is kért tanúkat ennek igazolására. A rasszista vádakat is tagadta, ezt is több – zsidó – tanú bevonásával akarta igazolni. Itt olvashatunk név- és címjegyzéket is a beidézett tanúkról. 

A vallomása szerint 1944 novemberében menekült a front elől Szombathelyre, de mivel ott bíróként dolgoznia kellett volna, inkább Répcelakon bujkált. Mivel itt is fenyegetésnek volt kitéve, a legjobbnak azt látta, ha elhagyja az országot, és Németországba megy. Így is tett 1945 februárjában. Dietersburgba került, egy Handelmajer nevű német családnál lakott a családjával együtt. Innen a lehető leghamarabbi időpontban jött is haza, 1945. november 26-án ért Budapestre. Ez igaz lehet, hiszen az első kihallgatási jegyzőkönyv december 1-jéről való. 

Ennek a fellebbezésnek nem ismert az eredménye. És az sem, hogy ezután miként alakult Zalán Endre sorsa. A következő információ róla az, hogy felismerik 1948-ban Diósgyőrben, és ismét bíróság elé állítják. 

Hová tűnt Zalán Endre? 

A kérdés az, hogy miért nem folytatódott a per a doktor ellen. És ha tudta Zalán, hogy keresik, miért maradt Magyarországon? Gondolhatta, hogy a vasgyárban előbb-utóbb felismerik. Tudhatta azt is, hogy ha a kommunisták állítják bíróság elé, akkor semmi jóra nem számíthat, akármilyen bizonyítékai is vannak a vádak ellen. 

Több lap is úgy számolt be Zalán elfogásáról, mintha egy közveszélyes bűnözőt fogtak volna el. De miért engedték el 1946-ban, ha utána újra keresték, mert újabb eljárást akartak ellene? Ami ez után történt, még érdekesebb. Szinte az összes hazai lap beszámol az elfogásáról és (újra) perbe fogásáról. Az 1946-os pert azonban sehol nem említik, mintha nem is lett volna. 

Az új, 1948-as per első tárgyalásának időpontját is sokszor emlegetik. Azonban 1948 szeptembere után semmilyen információt nem találunk róla. A levéltárban pedig az 1948-as per anyagának dossziéja üres, egy másikhoz irányít, ami nincs meg. Zalán Endre köddé vált, egyszer s mindenkorra. És nemcsak ő, hanem a teljes peres anyaga is. 

A levéltár válasza a kért irat kiadására vonatkozóan: 

„Elnézést, pontosítunk. A XXV.1.a 3397/1948 jelzetű irathoz csak a borítólap van, és egy őrjegy, hogy továbbkerült a XXV.2.b 5958/1949 számra, de ez az irat sajnos nincs meg.” 

(A fővárosi levéltár válasza Zalán Endre ügyében) 

Mi lett Zalán Endre sorsa? Valóban bűnös volt, igazak voltak a vádak? Koncepciós per volt, mint annyi abban az időben? Valóban szélsőjobbos vérbíró volt? Ha valóban az volt, miért nem menekült el? Miért maradt Magyarországon? 

Egy forrásban annyit olvastam, hogy egy Zaláni Endre nevű vádlottat kiadtak a románoknak. A név nem pontosan ugyanaz, de valószínűleg Zalán Endre neve a listán szereplő név, kis elírással. 

Ha tényleg ő volt az, akit kiadtak, akkor ott aztán végképp nem számíthatott semmilyen könyörületre... Ha kiadták, valószínűleg kivégezte a román hatalom, válogatott kínzások közepette... 

Kíváncsi lennék a történet végére. Ha valaki tud magáról Zalán Endréről vagy arról, hogy ténylegesen milyen ember volt, illetve arról, mi lett vele 1948 után, kérem, írja meg nekem. 

(Folytatjuk...)