A tanár és a kézilabda, a Műszaki és a jéghoki

A nagyapa a Könyves Kálmán Általános Iskola igazgató-testnevelő tanára volt, az apa a Diósgyőri Gimnázium testnevelője, ráadásul mindketten a kézilabdában „utaztak” és utaznak.

Befagyott tavon kezdte

– Egyik fiamból sem lesz tanár, vagyis az alma messze esett a fájától – mondta Pecsét Tibor. – A huszonhárom éves Levente és a húszesztendős Bálint egyaránt a Budapesti Műszaki Egyetemre jár, utóbbi jégkorongozik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás csapatában. Ami az oktatást illeti: azt mindenképpen szeretném, ha valamikor edzősködne, mert úgy látom, hogy jó érzéke lenne hozzá.

– A szüleim minden meccsemen kint vannak – vette át a szót Pecsét Bálint. – Ennek természetesen örülök, hiszen szurkolnak nekem, és mellettem vannak. Apával általában értékeljük a meccseimet, és ő rendre kielemzi, hogy milyennek látott. Kicsit sajnálom, hogy a nagypapám soha sem láthatott játszani, most biztosan büszke lenne rám. A bátyám is hokizott, és ha a tanulmányai engedik, szintén a jégcsarnokban drukkol nekem. A saját történetem úgy kezdődött, hogy Levi kezdett először jégkorongozni, én pedig jártam az edzéseire. Aztán valamelyik erdélyi látogatásunk során Bíró Ignác bácsi – aki a Maciknál ma is edző és szakmai igazgató – győzködött, hogy álljak be a befagyott tavon játszók közé. Adott korcsolyát és ütőt, a következő héten pedig a korisuliban kezdtem. Azt nem tudom, hogy a kézilabda miért nem jött szóba az esetemben, de már nem bánom. Az annyira népszerű labdás teremsportot persze követem, gyakran nézem a televízióban.

(A borítóképen: Pecsét Bálint és Pecsét Tibor a miskolci jégcsarnokban)