Lebénult, de nem adja fel a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze

Horváth Renátó, a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze, két éve nyaktól lefelé lebénult, azonban nem adta fel, ma már egyedül közlekedik.

Nagy Emese

Fotó: Horváth Renátó-archív

Az elmúlt egy évben nagyon sokat javult a polgári származású Horváth Renátó színész-táncművész egészsége, aki közel két éve egyik pillanatról a másikra lebénult. A napokban megkereste a Hajdú-bihari Napló a Miskolci Nemzeti Színház táncosát, aki elmondta, maga sem gondolta volna, hogy ha legközelebb beszélnek, akkor már nem ágyhoz kötve számol be a mindennapjairól, állapotáról.

Ahogyan arról tavaly írtunk, 2019 decemberében Horváth Renátónak teljesen megváltozott az élete, az egykor életvidám, életerős fiatalember nyaktól lefelé lebénult. „Egy átlagos hétköznapnak indult, próba után bevásároltam a boltban, majd hazaértem, letettem a kanapéra a szatyrot, és abban a pillanatban, mintha kettévágták volna a hátam. Persze először nem gondoltam semmi komolyra, úgy véltem, biztosan csak izomhúzódás vagy izomgörcs, ezért engedtem egy kád forró vizet, hogy ellazuljak. De sajnos nem lettem jobban, egyre rosszabbul éreztem magam, a kollégáimnak telefonáltam, akik a segítségemre siettek. Gondoltuk, legjobb, ha a színház masszőre átmasszíroz, de addig már nem jutottunk el. Mindenki látta rajtam, nagy a baj, már nem tudtam lábra állni, zsibbadtak a végtagjaim, így kórházba szállítottak” – számolt be az egy évvel ezelőtti sorsfordító napról.

Napról-napra jobban

A borzalmas este után a polgári fiatalember két hétig volt mesterséges altatásban, sok mindenre gyanakodtak az orvosok: autoimmun betegségre, nyaki ödémára stb. Mostanáig is kérdés, mi állhatott a háttérben, de hála Horváth Renátó akaraterejének és a kezeléseknek, ma már teljesen magától tud lélegezni, elhagyhatta a gégekanült, illetve nincs ágyhoz kötve, tolószékkel közlekedik.

Nagyon magamba zuhantam, amikor tudatosult, mi történt velem, tudtam, hogy túlhajtom magam, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen pofont fogok kapni az élettől

– mondta a napokban a Hajdú-bihari Napló megkeresésére.

– Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt egy évben, pszichésen teljesen jól vagyok, jelenleg robottechnológián alapuló rehabilitációra járok – ami az esetemben azért fontos, mert minden olyan mozgást, amit az emberek könnyedén csinálnak, azt nálam a gépek segítségével végzik. Mindennap sétálunk, tornázunk – ezeknek a folyamatos ismétléseknek elvileg az lesz a hatása, hogy az agy „észreveszi”, vannak végtagjaim, amelyeket idővel elkezd használni. Tudatosan még nem vagyok képes mozgatni a végtagjaimat, viszont a lábaim különálló életet élnek, olyan mintha két személyiség lenne egy testbe zárva – jegyezte meg nevetve. – A hőérzet kezd visszatérni, ha megérintenek, azt is észreveszem, a vérnyomásom is normális, amit azért kell megemlíteni, mert a bénulásom után olyannyira alacsony volt, hogy alig bírtam ébren maradni, felülni (segítséggel). Végre azt csinálhatom, amit a történtek előtt; olvasok, megyek ide-oda, tele vagyok energiával, tervekkel – és ez a legfontosabb.

Mára megértettem, a felépülésem egy nagyon hosszú folyamat, de mindig történik valami apró dolog, ami erőt ad, és bátorít abban, jó úton haladok, mert ez a felépülés ösvénye

– fűzte hozzá.

(Forrás: Hajdú-bihari Napló)