Kétpúpú tevefiú

2021.08.10. 19:30

Igazi tevecsaláddá váltak, reméljük, később tevecsikók is születnek majd

Daidan, az új tevefiú szerencsére hamar beilleszkedett a Miskolci Állatkert lakói, legfőképp a tevekancák közé, hiszen a várható teveszaporulat reményében érkezett hozzánk Németországból.

Detzky Anna

A három kancából álló tevecsapathoz érkezett a berlini Tierparkból a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba Dai­dan, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy később kistevék születhessenek – tájékoztat honlapján a szervezet. – Néhány napos ismerkedés után gyorsan beilleszkedett a női társaságba, úgyhogy gondozói bízhatnak benne, hogy hamarosan párosodásra is kedve támad. A tevecsődör egyelőre méretre sokkal kisebb, mint a felnőtt kancák. Néhány éven belül azonban elérheti a 600-700 kilogrammot is, amivel ő lesz a csapat legtermetesebb tagja.

Sivatagi életre termett

A kétpúpú tevék arról híresek, hogy remekül alkalmazkodtak a szélsőséges, sivatagi, sztyeppei körülményekhez. A homokviharok és az erős szél ellen fülükön vastag szőrt növesztettek, szempilláik két sorban helyezkednek el, orrlyukaikat zárni tudják. Testhőmérsékletük akár 42 Celsius-fokos is lehet, így a hőségben sem hevül fel a szervezetük. Strapabíró testfelépítésük miatt kiválóan alkalmasak teherhordásra. Általában 20-30, de néha 50 évig is elélnek.

A hátukon lévő jellegzetes púpokban zsírt raktároznak, amiből táplálékot és vizet tudnak nyerni testük számára az ínséges időkben, így akár hónapokig kibírják víz nélkül. Alapvetően növény­evők, de néha csontokra, bőrre és a döghúsra is ráfanyalodnak. Előfordul, hogy emberi tárgyakat: szandálokat, köteleket, takarókat, sőt egész sátrakat elfogyasztanak. Eredetileg Belső-Ázsiában őshonosak, és sokat vándorolnak. Előnyös adottságaik miatt háziasították őket, és mára szinte egész Ázsiában megtalálhatók. Amellett, hogy a karavánok jellemző hátas állatai, trágyájukat fűtőanyagként használják, szőrükből ruhát készítenek, de tejüket és húsukat is előszeretettel fogyasztják.

Bár háziállatként igen elterjedtek, vadon élő állományuk alig száz egyedre tehető, amely súlyosan veszélyeztetett.

(A borítóképen: Most még Daidan a legkisebb, de nagyra nő majd)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában