Semmi pénzért nem költöznének el

1960 december 31. volt, amikor Szőkedencsi Gézáné és családja úgy döntött, egy napot sem vár tovább, beköltöznek az új lakásukba, a Kinizsi utcába. Addig albérletben laktak a Győri kapuban. Nem volt egyszerű a költözés, hiszen ő maga kisbabát várt, és édesanyja, aki korábban tanyán élt, is velük költözött. Ő is, a férje is az Északterv tervezőirodában dolgoztak, onnan kapták a lehetőséget, hogy szövetkezeti lakásként megvegyék a frissiben épített lakótelep egyik lakását. Ennek éppen 60 éve.

Közbeszólt a járvány

A Kinizsi Lakásszövetkezet tehát a 60. születésnapját ünnepelte az év végével. Simcsák Hubától, a lakásszövetkezet elnökétől megtudjuk, nemcsak Miskolcon az övék a legidősebb ilyen lakóközösség, hanem a megyében is. (A szövetkezet lakásai nem tanácsiak, azaz bérlakások voltak, hanem megvásárolták őket a lakók – a szerk.)

Simcsák Hubától megtudjuk, úgy tervezték, megünneplik az évfordulót. Ám közbeszólt a járvány, így változott a terv és jött az új ötlet: megjelentetik a lakásszövetkezet ünnepi kiadványát, amelyet minden lakónak eljuttatnak majd. Így is történt. A kiadvány az elnök munkája. Megtudhatjuk belőle, hogy a belvárosban, a Soltész Nagy Kálmán utca szomszédságában lévő házak helyén korábban mezőgazdasági földterület volt, azon kezdődött az építkezés 1958-ban. A lakások vételára 80–115 ezer forint között mozgott, ez az átlagfizetést nézve magas összegnek számított. (Összehasonlításképpen: ma egy hirdetés szerint 15 milliót kérnek ott egy 55 négyzetméteres lakásért.) Az építkezés befejeztével 13 lakóépület, 23 lépcsőház és 3 bérbe adható üzlethelyiség tartozott az akkor még Kun Béla nevét viselő szövetkezethez.

– A 208 lakásban hajdanán úgy 400-an laktak, abból 32-en még mindig itt élnek – mondja az elnök. – Őket külön köszöntöttük a kiadványban, és azokat is, mert ilyen is akad, akik újra itt vettek lakást.

Imádtak ott lakni

– Mindenhol felvonulási építmények és sár volt – emlékszik vissza a költözésre Szőkedencsi Gézáné. – A bútorokat a sártengeren keresztül szállítottuk át, így a nyersfa padlóról térden állva kapartuk a sarat, hogy ne hagyjon rajta nyomot – meséli. Imádták az új életüket. Idővel fásították, virágosították a környéket, egyre élhetőbbé vált. Később minden épület mögött játszótereket alakítottak ki.

– Itt van a közelben a Népkert, sokat jártunk oda. Aztán később a fiam a közeli iskolába járt, szinte csak át kellett sétálnia. Nagyon jó volt a lakóközösség is.

Szőkedencsi Gézánétól megtudjuk, sokat segítettek is egymásnak. Minden szobában cserépkályhával fűtöttek. Egyszer, amikor megérkezett a szén, a férje éppen kiszálláson volt. Mire hazaérkezett, a szomszédok mind behordták az övét is a pincébe. A kezdetekkor náluk volt egyedül a lépcsőházban tévé (ne felejtsük, a tévéadás 1957-ben indult – a szerk.), ott gyűlt össze náluk az adás idején mindenki. És mivel az édesanyja nem dolgozott, így gyakran vigyázott a lépcsőházban élő gyerekekre.

Petrovics Jánosné is az első lakók között volt, de mint 4 éves gyermek. Nemcsak ő nőtt fel ott, de a gyerekei is, sőt ma már az unokáit is sétáltatja a Népkertben: a Soltész Nagy Kálmán utca gyönyörű fasora mentén pár perc oda az út.

– Semmi pénzért nem költöznék el innen. Minden megvan itt. A házak csak 3 emeletesek, családias a környezet, közel van minden, számíthatunk egymásra – sorolja. – A járvány elején hol én vásároltam másoknak, hol ők kérdezték meg, nincs-e szükségem valamire.

Sokat változott az élet

Simcsák Huba alig néhány hónapja a szövetkezet elnöke. A fiatalember a közeli Szabó Lőrinc-iskolában tanít, így munka mellett vállalta el a ház körüli teendőket, a 86 éves dr. Varró Gyulát váltotta a poszton. Ő egyébként az 5. elnök a sorban, mindegyikük közel 15 éven át töltötte be a tisztséget. Mint mondja, ma újra sok a fiatal, egyre több kisgyermek születik a házakban, a kisiskolások ugyanoda, de már nem „a Kun Bélába”, hanem a görögkatolikus általános iskolába járnak. Van még korabeli, felújított játszóterük vasgömbbel, vashintával, libikókával, de már modernebb is, és a házak is rengeteget változtak az elmúlt 60 év alatt.

A gépészmérnök-jogász végzettségű dr. Varró Gyula 18 éven át volt a lakószövetkezet elnöke, ő is 1961-től él a lakótelepen.

– Öt helyről kértem kölcsön, hogy ki tudjam fizetni a lakás vételárát – emlékszik vissza a kezdetekre. – Minden hónapban másnak törlesztettem a fizetésemből. Nem volt egyszerű.

Már nyugdíjas volt, 68 éves volt, amikor elvállalta a lakásszövetkezet elnöki posztját, és tavaly döntött úgy, hogy befejezi. Meséli, mi minden változott a lakótelepen az elmúlt évtizedekben.

– Az első húsz évben csak vakolások, lépcsőházfestések, az erkélyek javítása volt a feladat – magyarázza. Aztán ahogy idősödtek a házak, egyre több mindent kellett csinálni. Emlékszek, tán 2005 szentestéje lehetett, amikor az egyik lépcsőházban elment az áram. Kiderült, a régi, becsavarós biztosíték ment tönkre, nem bírta a terhelést.

– Az 1960-as évek elején még tárcsás mosógép, villanyvasaló, centrifuga működött a lakásokban, később ehhez jött egy-egy tévé. Nem csoda, ha később mindent cserélni kellett.

Sorolja, mi minden történt még: a tetők szigetelése, a vízvezetékrendszer, az ablakok, a bejárati ajtók cseréje, vagy épp a gáz bevezetése, amely után le tudták cserélni a lakók a hajdani cserépkályháikat.

Hosszan lehetne még mesélni az elmúlt 60 évről. Ebből ad ízelítőt az említett kiadvány.

– Nagyon jók a visszajelzések, örültek a lakók, az újabbak, a régiek egyaránt – mondja Simcsák Huba. Megtudjuk még, most a kiadvánnyal ünnepeltek, de lesz folytatás. Ha máskor nem, akkor majd a 70. évfordulón.

(A borítóképen: A 60 éves Kinizsi Lakásszövetkezet házainál. Akkor és ma)