karácsonyfa

2020.12.21. 08:00

Zöld Szív a kórházban

Karácsonyfát állítottak az Északerdő munkatársai a miskolci egészségügyi dolgozóknak.

Horváth Imre

Ismét dobbant a „Zöld Szív” – az ünnep közeledtével egy karácsonyfa felállításával tisztelegtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház dolgozóinak megfeszített munkája előtt az Északerdő Zrt. munkatársai.

Jótékonysági programok

A fenyőt a járványügyi előírások maximális betartásával a Központi Betegellátó előtti téren állították fel a napokban. A csaknem öt méter magas jegenyefenyőt a Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság biztosította, a hagyományőrző díszek az erdészeti erdei iskolában készültek, a díszítést pedig a társaság munkatársai végezték el.

Az Északerdő Zrt.-nél már hagyomány, hogy karitatív programokat szerveznek az év utolsó hónapjában, „Zöld Szív” elnevezéssel. Korábban például fotókiállítást rendeztek a koraszülöttek támogatására, jótékonysági főzőversennyel, adományokkal segítették a rászorulókat, véradásokon vettek részt, illetve közreműködtek a Miskolci Állatkertben a mangábék „otthonának” kialakításában is.

(A borítóképen: A kórház karácsonyfájára díszeket is küldtek az erdei iskolából)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában