futás

2020.12.15. 20:00

A lelki egyensúly kulcsa, a biztos pont az életben

Nagyobb jelentőséggel bírhat a futás egy egyszerű hobbinál, derült ki az első járványhullám idején.

Apagyi Beáta

Milyen hatással voltak az amatőr hosszútávfutók sportolási szokásaira és a jóllét érzésére a koronavírus-járvány visszaszorításának érdekében meghozott intézkedések? Dr. Lukács Andrea és dr. Mayer Krisztina, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának oktatói tüzetesen megvizsgálták ezt a kérdést tavasszal egy kutatás keretei között. Feltérképezték, hogy mit jelentett a járvány kitörése előtt és után a sport azoknak, akik élnek ezzel.

– A kutatások szerves részét képezik az egyetemi oktatók életének – vezette fel dr. Mayer Krisztina. – A téma több szempontból is közel áll hozzánk. Mivel rendszeresen sportolunk, nekünk is szembesülnünk kellett a járvány első hullámának idején a bevezetett korlátozásokkal: bezártak az uszodák, a konditermek. A futás maradt az egyetlen eszköz a ­stressz levezetésére, a hétköznapokból való kiszakadásra. Így indítottuk el a nagyszabású kérdőíves felmérésünket, összesen 323 futó adatait elemezve. A válaszadók 41,8 százalékát képezték a férfiak, 58,2 százalékát pedig a nők. A kérdőívet futással kapcsolatos csoportokban tettük közzé a Facebookon, így profik, amatőrök egyaránt elérhették. Kritérium volt a kitöltés során, hogy a 18. évüket betöltöttek válaszoljanak, valamint, hogy legalább heti kétszer fussanak, és hogy hosszabb ideje űzzék ezt a sportot – mondta el dr. Mayer Krisztina.

Eredmények, következtetések

– A kérdőívek kitöltése után, az összesített válaszok alapján elmondható, hogy a futók közel felének megváltoztak a futási szokásai a világjárvány alatt, a vizsgált személyek többet futottak a karantén első hónapjában, mint előtte. Ez részben betudható a megváltozott munkakörülményeknek. Legyen szó akár a home office-ról, a csökkentett munkaidőről, az elvesztett munkahely­ről – tette hozzá. – A másik szembetűnő eredmény a futás mennyisége és a magasabb stressz­érték közötti összefüggés, amiből arra mertünk következtetni, hogy ez a sportág alkalmas a felgyülemlett stressz levezetésére és a szabadságérzet visszaadására.

Dr. Lukács Andrea és Dr. Mayer Krisztina azt kutatta, milyen hatással van a járvány miatti korlátozás a futásra

Emiatt a futás abban az időszakban sokkal több volt a kitöltők számára az egyszerű hobbinál. A megváltozott életkörülmények között egy állandó tényező, egy biztos pont, amely ezáltal keretet, kapaszkodót ad, fokozza a biztonság­érzetet. Volt, aki úgy fogalmazott: „egész nap a négy fal között vagyok, home office-ban és két gyerek mellett. Délután egy-két órára mindennap kimegyek a természetbe kiszellőztetni a fejem. E nélkül megőrülnék.” Míg más azt válaszolta: „korábban a futás társasági eseményt jelentett, olyan kört, amibe tartozhatok, egy célt, ahol kiteljesedhetek. Most: az egészségem és a lelki kiegyensúlyozottságom kulcsa, az ok, amiért nem zuhanok depresszióba és csökken a helyzet okozta szorongásom.” Tavasszal én is jobban teljesítettem a futásban. Előtte változatosabban sportoltam, úgymond szétforgácsoltam több területen az energiámat, a karantén idején viszont ez az energia­mennyiség csak a futásra összpontosult. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen 15 percnyi mozgás a szabad levegőn olykor a legjobb hangulatjavító – emelte ki az egyetemi oktató.

(A borítóképen: A futás a járvány kezdete óta még fontosabb szerephez jutott)

Ezek is érdekelhetik