Hajléktalanság

2020.02.09. 13:00

Nejlonsátorban a domboldalon

Az erdőben laknak, és alkalmi munkából, koldulásból élnek. Éjszaka pedig meleg otthonról álmodnak.

Hegyi Erika

Milyen lehet az élet az éjszakai mínuszokban, a nappal is süvöltő, jéghideg szélben egy sátornak nevezett tákolmányban? Sokan el sem tudjuk képzelni, hiszen este a jó meleg lakásunk és vacsoránk vár ránk. Vannak azonban olyan embertársaink, akik dacolva esővel, hóval, faggyal, a téli hónapokat is a szabadban töltik. Ők azok, akik csakis azért maradnak életben, mert számíthatnak embertársaik nagylelkűségére, segítőkészségére és saját erős szervezetükre.

Nem először kísérjük el útjukra Koltai Zsoltot és Varga Gergelyt, a Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkásait. Ők azok, akik pontosan tudják, Miskolc melyik erdős, bokros részén húzzák meg magukat hajléktalan emberek, és amiben csak tudják, segítik őket; hogy túléljék a legnehezebb hónapokat is.

Igazából van hajlékuk. Lakatos Zsoltnak és feleségének, Andreának például egy deszkákból, nejlonból, pokrócokból összetákolt építmény az egyetem környékén, a domb­oldalon. Épp akkora, amibe egy matrac elfér. Mellette egy kisebb kalyiba áll, Zsolt unokatestvére lakik benne, Farkas Pál. A napokban azonban baj történt. Andrea elcsúszott az „otthonukhoz” vezető úton, eltört a lába, meg kellett műteni. Most a szociális munkások szeretnék bevinni az asszonyt az alapítvány által működtett egészségügyi centrumba, hiszen gyógyszeres kezelésre is szorul.

Elcsúszott

Andrea fájós lábát simogatja, miközben arról mesél, hogy nem voltak mindig hajléktalanok. De amikor Zsoltnak meghalt az édesanyja, később a mostohaapja, kirakták őket a házból. Az albérlet lenne az egyetlen lehetőségük, de a kauciót és a havi költségeket nem tudják kifizetni.

– A nyári időszak könnyebb, akkor én is el tudok menni dolgozni. Dolgoztam már a csokigyárban, a vadasparkban, de ilyenkor tisztálkodni és mosni szinte lehetetlen. Így meg nem lehet bemenni egy munkahelyre sem, hiszen mindenütt higiéniai szabályok vannak. A férjem és a sógorom alkalmi munkákat vállalnak. Fát vágnak, ásóznak, mikor mire van szükség – érzékelteti Andrea csöppet sem könnyű életüket. Azzal folytatja, hogy a főzést ügyesen megoldotta, amikor még nem fájt a lába. A szabadtéri tűzhelyükön akár pörköltöt és rántott húst is tudott sütni. Már persze akkor, amikor volt pénzük húsra. A férfiak a közeli áruház előtt kéregetnek. Van, hogy pénzt kapnak, máskor élelmiszert vesznek nekik az emberek.

Kérdezzük, miért nem mennek be a szállóra. Andrea szerint ott lopnak, legalábbis ezt hallotta.

– Jól megvagyunk itt, a mostani tél enyhe volt, nem fáztunk. Jobb lenne persze egy kis ház vagy lakás, ez a nagy álmom, de albérletet nem tudunk fizetni – teszi hozzá lemondóan a 46 éves asszony.

Alkalmi munkákból

Zsolt a sátruk tetejét mutatja.

– Éjszaka felszakította a szél a nejlont, arra ébredtem, hogy látom a csillagokat. Egy teli vödröt tettem rá, az megtartja egy darabig. Meg akarom javítani mindenképpen, mert ha beesik az eső vagy a hó, az nem lesz jó – magyarázza.

Elmeséli, hogy van ugyan szakmája, targoncás, de a gyárakban nem szívesen fogadják az olyan embereket, mint ő. Börtönben ült korábban, így erkölcsi bizonyítványt nem kaphat. Zsolt szerint a nehéz gyermekkora nyomta rá a bélyegét az egész életére. Tizenketten voltak gyerekek, és őt, a legkisebbet kitúrták mindenből. A testvérei ugyan jobb módban élnek, mint ő, de nem segítenek rajta. 38 évesen egy kalyibában lakik, alkalmi munkákból él, amiből télen kevés van, szeretne leszokni az italról, és a napi betevőjük attól függ, hogy az üzlet előtt megszánják-e őket az emberek vagy sem. Zsoltnak is van álma:

– Egy olcsó kis ház. Semmi más – mondja.

Megszokta

Unokaöccse, Pál halk szavú ember, néhány mondatos válaszaiból kerekedik ki az élete. Felesége korán, fiatalon meghalt. Ő maga beteg lett, tbc-s volt, majd trombózis keletkezett a lábában, Pesten gyógyították meg a Korányiban. Mára meggyógyult, de fizikailag nagyon legyengült, öt kilót sem tud megemelni. Pedig a betegsége előtt gipszkartonozott, ma azonban már nem tudná ezt a munkát végezni.

– Hogy mi az én vágyam? Egy jó élet. A mostanit is meg lehet szokni, csak bírni kell a hideget – jegyzi meg sokatmondóan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában