büszkeség

2020.01.25. 09:45

Märcz Tamás rég látta ilyennek a játékosait

A kapitány rég nem tapasztalt győzni akarást látott a magyar játékosokon, akik 10-8-ra nyerték a Montenegró elleni elődöntőt a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján.

„Nagyon jól kezdték a montenegróiak a mérkőzést, a középső szakasz pedig borzasztóan nehéz volt, óriási erőfeszítésre kényszerítettek minket. Az én játékosaim viszont nem veszítették el a hitüket az elején kétgólos hátrányban, és gyorsan vissza tudtunk jönni a találkozóba. Bosszantott a kezdés, hiszen több emberelőnyt is elhibáztunk, ráadásul egyszer sem azt csináltuk, amit előtte megbeszéltünk” – értékelte a találkozó elejét Märcz Tamás.

A szövetségi kapitány hozzátette, ezt követően helyreállt a védekezés, és

olyan küzdeni akarást látott a játékosokon, amilyet az elmúlt időszakban egyszer sem.

„Az extránál is extrább volt a védőmunka, elöl pedig a gólok is megérkeztek, mindig bízom azokban a játékosokban, akik felelősek a találatokért. A hajrára úgy ki tudtuk nyitni ezt a mérkőzést, hogy a vége azért simább is lehetett volna, de például Montenegró a horvátok elleni csoportmérkőzésen ötgólos hátrányból egyenlített öt perc alatt. Ugyanakkor a játékosok megérdemelték a mai győzelmet, ilyen közönség előtt” – fűzte hozzá a szakember.

A spanyolok elleni fináléról a kapitány elmondta, a rivális rendkívül összetett vízilabdát játszik, sokat készültek rájuk az elmúlt időszakban. Hozzátette, biztos abban, hogy a két csapat döntetlennel végződött csoportrangadóján a spanyolok még eldugtak egyes taktikai elemeket, amelyekre remélhetőleg tudnak majd válaszolni.

Märcz Tamás hangsúlyozta, ugyan már mindkét csapat olimpiai induló,

a spanyolokat hajtja, hogy még soha nem nyertek Európa-bajnokságot, a magyarokat pedig az, hogy ezt a címet évek óta nem kapta vissza a magyar vízilabdasport.

A mérkőzés egyik legjobbja, a négygólos Varga Dénes elmondta, olyan fizikális mérkőzést kaptak, mint amilyenre számítottak, ugyanakkor a montenegróiak a vártnál talán hamarabb készültek az erejükkel, ők pedig ennek köszönhetően szereztek jelentős előnyt, amit a hajrában meg tudtak tartani. A Ferencváros olimpiai bajnok klasszisa megjegyezte, az oroszok elleni negyeddöntő óta először volt vízben, mivel egy gyomorrontás miatt az ágyat nyomta.

„A spanyolok taktikailag nagyon felkészültek lesznek és elejétől a végéig fognak valami olyasmit csinálni, amit ők előre elterveznek, ezen kell nekünk felülkerekednünk. Hozzátenném, hogy nem feltétlenül fizikálisan lesz nehéz a mérkőzés, hanem azért, mert a spanyoloknak olyan hosszú a padjuk, hogy gyakorlatilag négy negyeden keresztül tudják tartani ugyanazt a tempót” – mondta Varga Dénes.

Vámos Márton kiemelte, ami az oroszok elleni negyeddöntőben nem működött, az most rendben volt és Nagy Viktor szenzációs védéseinek köszönhetően kiváló volt a hátsó alakzat.

„Azt gondolom, a spanyol csapatnak nem feltétlenül fekszik a mi játékunk, inkább a délszlávok ellen tudnak jól játszani. Remélem, ez a döntőben csúcsosodik majd ki” – mondta az FTC balkezese.

A magyar válogatott a 2014-es hazai rendezésű Eb óta először jutott döntőbe, győznie legutóbb 1999-ben Firenzében sikerült, annak a csapatnak még játékosként tagja volt a mostani szövetségi kapitány.

A magyarok a spanyolokkal együtt szerepeltek a csoportkörben, a két csapat egymás elleni rangadóján múlt csütörtökön 11-11-es döntetlen született.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!