Színes, nemzetközi kavalkád

2022.05.21. 08:30

Júniusban újra lesz Bondoró Fesztivál Kapolcson

A június 10. és 12. között negyedik alkalommal megvalósuló rendezvény kínálatában gólyalábas és marionett előadások, új cirkuszi produkciók, artisták, óriásbábok, koncertek egyaránt szerepelnek.

A szervezők arról tájékoztattak, hogy a Bondoró Porond valódi multinacionális színtérré változik, ahol többek között belga, olasz és spanyol előadók is játszanak a közönségnek. Itt lép fel az olasz Katastrofaclown (azaz Andrea Fedi), emellett a szintén olasz Compagnia Lannutti & Corbo gólyalábas attrakciója és a Pyróvaghi tűz showja is itt látható.
A Bondoró Porondon a BAB Társulat, a Bánfalvy Stúdió - TeátRum Trapptop és a Langaléta Garabonciások, továbbá a Kajárpéci Vízirevü is megjelenik. Látható lesz utópisztikus elképzeléseket bemutató belga műsor, Alessandro Carocci jóvoltából.
A Tűzmadarak Cirkuszcsoport az idén többször is megjelenik ezen a helyszínen. Ebben az évben a Bondoró Főnixmadarát is ők készítik és mutatják be a fesztivál nyitófelvonulásán, de a főnixégetés keretében is ők búcsúztatják a fesztivál totemállatát vasárnap. 
 A Bondoró Színpad nyitókoncertjét ötfős nemzetközi produkció adja. A Rumbaristas formációt spanyol, francia, belga és olasz gyökerekkel rendelkező zenészek alkotják. A koncert után az osztrák Flame Rain Theatre tagjai láthatók, akik tűzshowt mutatnak be. Ezen a színpadon mutatkozik be a Létra Kulturális Egyesület, az Ab Ovo című előadással. Itt látható Marta y Eva előadása is, a La Prima című produkció, amely a kapcsolatokat, barátságokat vizsgálja. A Zuboly is koncertet ad, lesz légtornász bemutató Aleska Aeriallel, valamint Árnyak a Porondról címmel cirkuszi meséket is láthat a közönség az Időutazók Társulat előadásában.
A Bondoró Színpadnak helyet adó Kecskekő Sátorhely tágas mezején zsonglőr játszóházat rendez be a Tűzmadarak Cirkuszscsoport, és bűvész workshopot tart a Circus Variete Great Stories of Budapest csapata. A zárókoncertet a Los Orangutanes zenekar adja.
A Bordűr - Bor-és Művészeti Páholy többek között Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal várja a látogatókat. A fellépők között van Csemer Boglárka (Boggie), a You és a Valami Swing zenekar. Itt hallhatja a közönség Szász Veronika és Bata István duóját, a VENIt, valamint Németh Juci és G. Szabó Hunor kettősét. 

A Bordűrben ad jazzkoncertet a Borbély Mihály Quartet, továbbá az Edina and Friends (RO) zenekar is. DJ Gadjo is ezen a helyszínen lép fel. Itt látható az ukrán-magyar kooperációban működő Ptah Theater előadása. Rutkai Bori Bandája is fellép, a zárókoncertet Beck Zoltán adja.

A MeseKert ebben az évben is várja a gyerekeket, három napon át báb- és meseelőadások sorát kínálják itt.

A Torkolat - Sörkertben sör- és pálinkakóstolókat tartanak, miközben művészeti programok és koncertek váltják egymást. Itt lép fel Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc duója, a Grunting Pigs, a Crazy Daizy Jug Band, valamint az Esztám Band és Henzee & Hanzee kettőse is. Itt ad koncertet a Fran Palermo Special. Szólókoncertet ad a Papaver, azaz Szendrey-Nagy Olivér és a Kistehén Tánczenekar alapító tagja, Dorogi Péter. Itt koncertezik az Ivan and the Parazol zenekar dalszerző párosa, Balla Máté és Vitáris Iván.

Ebben az évben bővül a workshopok és állandó programok kínálata is. 

A fesztiválra érkezik Szarka Fedor Guido festő, grafikus, előadóművész, azaz Mimuido, a művészet udvari bolondja, Patakparti Kiállítás látható a BubutimArt Kerámia, a Pipacs Kerámia és Szurdi Éva alkotásaival, Kádár Ferkó Fotószínházában a korabeli életkép szereplőivé válhatnak az érdeklődők. A víz alatti világ lakóit a cseh V.O.S.A Theatre tagjai keltik életre, emellett jelen lesz a fesztiválon a szerb Mirror Couple is.

A Bondoró Fesztivál teljes programja itt található. 

Borítókép: Fotó: Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában