Volucities

2021.06.16. 12:26

Debreceni központtal indul a kis zenei klubok új hálózata

Az Európai Unió Music Moves Europe programja keretében a Volucities című nemzetközi együttműködési programra 70 ezer euró támogatást nyert el a debreceni Nagyerdei Víztornyot, mint élőzenei klubot működtető Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. a Debreceni Egyetemmel (DE), valamint az olaszországi Torinoban működő Cap10100 klubbal és a lettországi Liepajában működő Kulturas Nams Wiktorija klubbal közösen – közölte a DE projektirodája.

A másfél éves program olyan kérdéseket jár körül, hogy miként vonhatóak be önkéntesként a kis zenei klubok működésébe a 16-23 év közötti fiatalok, hogyan válhat belőlük a jövő közönsége, megerősítve ezzel a sokszor gazdasági nehézségekkel küzdő élőzenés helyszíneket a kisebb vagy közepes méretű európai városokban.

A témák között szerepel, hogy miként vonható be jobban a közönség a klubok életével kapcsolatos döntésekbe, hogyan válhat egy könnyűzenei helyszín a városi és az egyetemi kulturális ökoszisztéma szervesebb részévé.

A program keretében 2021 őszétől a hálózatba szerveződő mindhárom klub önkénteseknek mutatja be a „színfalak mögötti” életet és a szervezés, a működtetés műhelytitkait. Az önkéntesek feladatokat is kapnak a koncerteken,

a legügyesebbek tanulmányutakon vehetnek részt, ahol valamelyik külföldi partnerklub működését is megismerhetik.

A Volucities nemzetközi workshoppal indul csütörtökön a Nagyerdei Víztorony H2O közösségi terében, ahol a nemzetközi partnerek és előadók egyelőre még csak virtuálisan lesznek jelen, a helyi érdeklődők számára azonban védettségi igazolvány mellett a személyes részvételt is biztosítják.

A workshop keretében többek között Audrey Guerre, a zenei klubok európai ernyőszervezeteként működő LiveDMA koordinátora beszél majd a klubszíntér covid utáni helyzetéről, megismerik a résztvevők a zágrábi KSET klub önkéntesprogramját, a hazai Fesztivál Önkéntes Központot, a kolozsvári PONT Group alapítója, Farkas András pedig a kulturális színterek lehetséges részvételi, bevonási modelljeiről beszél majd. A workshop mindkét szekcióját kötetlen beszélgetés zárja, a moderátor Bali Dávid, a HOTS magyar zenei exportiroda korábbi vezetője lesz – ismertették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!