2021-et már elengedik

2021.03.18. 16:47

2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál

Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

Fotós: Mohai Balázs

„Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit” – idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők csütörtöki közleménye.

Mint írták, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte: a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást. „Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni.

Most, a járvány harmadik hullámának közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása”

- hangsúlyozta. Hozzátette: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük azt.

A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!