Aukció

2022.05.17. 19:30

Ékszerrekord született a BÁV Art tavaszi árverésének első napján

A korábbi csúcsot egy 8 karátos briliáns gyűrű tartotta, amelyet 43 millió forintért kelt el az aukciósház tavalyi árverésén.

Egy 10 karátos, szív alakú briliánssal díszített nyakék 57,5 millió forintos leütéssel megdöntötte a magyarországi ékszerrekordot a BÁV Art tavaszi aukciójának első napján,  a korábbi csúcsot egy 8 karátos briliáns gyűrű tartotta, amelyet 43 millió forintért kelt el az aukciósház tavalyi árverésén - tájékoztatta a BÁV az MTI-t kedden. 

A BÁV tavaszi árverésének első napján, május 16-án árverezték el az aukciósház történetének legnagyobb briliánsával díszített, GIA tanúsítvánnyal rendelkező nyakéket, amelyet 32 millió forintról indulva, hosszú licitharc után végül 46 millió forintért ütöttek le. Jutalékkal együtt, a győztes licitáló 57,5 millió forintot fizetett a kivételes darabért - olvasható a tájékoztatóban. 

Az árverésen népszerűek voltak a nagy karátszámú briliánsokkal ékített gyűrűk, amelyek közül a legmagasabb áron, 22,5 millió forintért egy 5 karátos, szintén halványsárga színű briliánssal ékített gyűrű kelt el.  A legtöbben egy Európában kevésbé ismert, de Kínában nagy becsben tartott jáde drágakőért harcoltak. A hatalmas, 11 karátos jádeköves aranygyűrű 120 ezer forintról indulva végül nyolcszoros áron, 1 millió forintért kelt el. 

Az óraritkaságok és luxusórák közül a legdrágábban, 5,2 millió forintért talált új gazdára a Hublot Classic Fusion Aerofusion férfi karóra. 

Legnépszerűbb márkák most is a svájci klasszikusok közül került ki. A Patek Philippe egyik legrégebbi Gondolo arany zsebórájáért 3,5 millió forintot, egy Golden Ellipse Jumbo férfi arany karóráért 4,7 milliót, míg a Twenty-4 női karóráért 3 millió forintot fizettek. A nagy pontosságú tengerészeti kronométereiről és komplikációiról híres Ulysse Nardine hajóórája 2 millió forintért kelt el. 

Az ezüsttárgyak közül egy 12 személyes, 94 darabos evőeszközkészletet ütöttek le a legmagasabb áron: az 1920 körül, Henger Antal pesti műhelyéből kikerült ritkaság 2 millióért cserélt gazdát. 

A tavaszi aukció második napján, szerda este festményeket és ezüsttárgyakat bocsájt árverésre az aukciósház, amely ezentúl BÁV ART Aukciósház és Galéria néven új helyszínen a Szent István körút és a Falk Miksa utca sarkán várja az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában