Őskori túrázók

2021.08.16. 13:32

Egy élet alatt összesen kétszer sétálhatta volna körbe a mamut a Földet

Mintegy 70 ezer kilométert gyalogolhatott Kik, a több mint 17 ezer éve elpusztult gyapjas mamut, amelynek megtalálták a maradványait.

A Science című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a kanadai szakemberek egy 28 éves korában, az alaszkai Brooks-hegyvonulattól északra elpusztult gyapjas mamut maradványaira alapozták kutatásaikat. A kövületeken végzett megfigyelések az elméletet is alátámasztották, amely szerint a klímaváltozás és az emberi tevékenység együttesen járult hozzá a faj kihalásához mintegy 12 ezer évvel ezelőtt.

A mamut a közelben lévő Kikiakrorak-folyó tiszteletére a Kik nevet kapta.

Clément Bataille, az Ottawai Egyetem kutatója és munkatársai hangsúlyozták, hogy ez volt az első olyan vizsgálat, amely nagy részletességgel követte végig egy rég elpusztult állat vándorlását.

A maradványok DNS-elemzése alapján továbbá kiderült, hogy a mamut hím volt. Ezután 1,7 méteres agyarainak egyikét kezdték vizsgálni. Ezek ugyanis a mamut élete alatt folyamatosan növekedtek, rétegei naponta bővültek. Továbbá olyan kémiai jeleket is elraktároztak, amelyek alapján megállapítható, hol élt az állat, amikor az adott réteg kialakult. A stroncium izotópjainak vizsgálataival pedig az is kiderült, mivel táplálkozott az állat az adott időszakban. Alaszkában ugyanis jelentős mértékben váltakozó ennek az izotópnak az eloszlása a növényekben és a talajban a különböző kőzetek változatossága miatt. A földkéreg ősi maradványaitól egészen a viszonylag fiatal vulkáni eredetű üledékig meglehetősen sokféle kőzet található a területen.

A tudósok összehasonlították az agyar rétegeiben mért arányokat a korábban készített térképpel, amelyet mesterséges intelligencia segítségével készítettek a régióról rágcsálófogakból származó adatok alapján. Így tudták végül modellezni Kik lehetséges útvonalát.

Mivel teltek egy mamut mindennapjai?

A tudósok az agyarban lévő oxigénizotópok arányát is vizsgáltak. Ezzel az eljárással olyan tényezőkre lehet fényt deríteni, mint a környező levegő hőmérséklete a réteg formálódásakor.

Az eredmények szerint fiatal korában Kik a Yukon-folyó medencéjének alsó részén barangolt. Az általa megtett távolság 2 és 16 éves kora között jelentősen megnőtt. A kutatócsoport szerint ekkor már egy csorda tagjaként vándorolt. Viszont néhány évvel később az állat mozgása ismét jelentősen megváltozott. A kutatók elmélete alapján ugyanis kirúghatták a matriarchális csordából. Bataille szerint ez ebben a korban általában megtörténik a hím elefántokkal is. Kik ekkori vándorlása Alaszka belső területein vélhetően a táplálékforrás évszakos változásait követte. Élete utolsó 18 hónapjában pedig egy kisebb területen élt a Brooks-hegység északi részén.

Harcban vagy a vándorlás miatt sebesülhetett meg. Ezenkívül valószínűleg beteg is volt az állat – vélte Bataille.

Az agyarban lévő nitrogén- és szénizotópok arányának elemzése szerint feltételezhető, hogy Kik végül éhen halt. További vizsgálatok alapján ez a tél végén vagy tavasszal következett be.

A tudósok úgy vélik, a klímaváltozás és az emberi tevékenység együttesen járulhatott hozzá a mamutok kihalásához. A melegedő klíma miatt ugyanis zsugorodhatott vagy részekre töredezhetett a mamutok élőhelye. Az állatok így sokkal védtelenebbé váltak a vadászó emberrel szemben.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában