BOON Sziréna

2016.06.19. 18:29

A villamos ablakát és utastársa orrát törte Miskolcon

Miskolc - A járműben egymillió forint kár keletkezett, a megütött nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Miskolc - A járműben egymillió forint kár keletkezett, a megütött nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki betörte egy villamos ablakát meg egy utas orrát Miskolcon.

Szerelmi bánatában…

Dobi Tamástól, a megyei rend­őr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, hogy a 31 éves P. Péter május 21-én 1 óra 30 körül egy miskolci villamoson utazott, majd a Gyula utcai megálló előtt szerelmi bánatában betörte a jármű ablakát. Ezt követően megütötte azt az utast, aki rászólt. A villamosban okozott kár meghaladja az egymillió forintot, míg az utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

- ÉM-SZB -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!