Nyolc plusz nyolc: indulásnak tizenhat kézilabda-együttes

Akt.:
Újra játéklehetőséghez jutnak megyénk női csapatai is
Újra játéklehetőséghez jutnak megyénk női csapatai is - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Hamarosan megkezdődik a kibővített megyei kézilabda-bajnokságok küzdelemsorozata.

Mint a mesében: hol volt, hol nem volt. Akadt olyan időszak, amikor népes mezőny vetélkedett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női és férfi kézilabda-bajnokságokban, és olyan is, amikor szüneteltek a pontvadászatok. Az átszervezett megyei szövetség azonban a zászlajára tűzte a versenyrendszer újjá­alakítását, és törekvéséhez erőteljes támogatást kap az országos testülettől.

Regionális

– A szándék tiszta és világos: virágzó hátország nélkül nem képzelhető el a sportág jelene, de legfőképpen a jövője – jelentette ki Kovács Sándor, a megyei testület elnöke, majd hozzátette: – Sajnos, az az időszak elmúlt, amikor csős­tül jelentkeztek a klubok, napjainkban már a lasszót is elő kell venni a nevezések előtt, ezért nem volt más választásunk, mint az összefogás. Kezet fogtunk a hevesiekkel, a nógrádiakkal, így tulajdonképpen regionális bajnokságokat szervezünk, aztán könnyen lehet, hogy a kör hamarosan tovább bővül és egyszer akár három-négy megye egyesületeiből áll majd össze.

Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy a nők és a férfiak is szeptember utolsó hetében startolnak, a szövetségben éppen a műsor összeállításán dolgoznak.

– A nyolc együttes már tisztes létszámnak mondható – folytatta Kovács Sándor. – A csapatok: Bőcs KSC, Hevesi SE, Keleti Harcosok, Mezőkeresztesi VSE, Miskolci EAFC, Miskolci VSC, Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Tiszaújvárosi SC.

Kérdésre válaszolva az elnök megjegyezte, hogy a Keleti Harcosok „ügye” érdekes, hiszen a klub hajdúböszörményi székhelyű, ugyanakkor a gárda a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulóira épül, míg a mezőkeresztesiek az NB II-ből léptek vissza és választották az alacsonyabb osztályt.

Színvonalas lesz

A férfiak között nagy múltú és a közelmúltban szerveződött alakulatok is találhatók. Az Eger nevének hallatán a kézilabdázás kedvelői az élvonalra is gondolhatnak, ­hiszen a klub, igaz más elnevezéssel, az NB I-nek is részese, és a megyeszékhelyen most piramis felépítésére törekszenek. Rajtuk kívül feltette a kezét a Balassagyarmati Kábel SE, a Hevesi SE, a Hatvani KSZSE, a Bőcs KSC, a Kazincbarcika Szalézi, a Miskolc Városi Sportiskola és a Sárospataki TC is. Ennek ­következtében úgy fest, hogy a mezőnyök párosak lesznek, ezért nem lesznek csonka fordulók, szabadnapos csapatok.

A szövetség elnöke kijelentette, hogy információi szerint a finanszírozással sehol nem lesz gond, szerinte az induláshoz egymillió forint elegendőnek tűnik, ennyi pénz előteremtése saját erőből, pályázati forrásból és szponzori hozzájárulással mindenhol megoldható, a tao-forrás pedig fedezetet nyújt az utánpótlás-nevelés költségeire. A bajnoki rendszert most finomítják, az oda-visszavágós, körmérkőzéses formát helyezik előtérbe, később felmerülhet a tornák gondolata, de a rájátszásos forma kidolgozása is.

– Az a legfontosabb, hogy induljunk el, adjunk szereplési lehetőséget és népszerűsítsük tovább ezt a műfajt – szögezte le Kovács Sándor. – Miután gyökeret verünk, számíthatunk a mezőnyök bővülésére, klubok és iskolák érdeklődésére. Már felállítottuk verseny- és játékvezetői bizottságunkat, sőt már a téli műsort is tervezzük. A felkészülési időszakban tornákat és kupákat fogunk szervezni, a miskolci, a bőcsi, a felsőzsolcai, a kazincbarcikai, a szerencsi és a sárospataki sport- és tornacsarnokok önmagukat kínálják.

Kolodzey Tamás


Játékvezetői tanfolyam

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség alapfokú játékvezetői tanfolyamot szervez. Győr Ádám, szövetség játékvezető koordinátora várja a játékvezetés iránt érdeklődők jelentkezését a gyoradam.borsodkezi@gmail.com e-mail-címen, vagy a 70/948-4846-os telefonszámon. Jelentkezési feltételek: betöltött 14. életév (kiskorúak esetén szülői beleegyező nyilatkozat), erkölcsi bizonyítvány, sportorvosi alkalmasságot igazoló dokumentum, fizikai felkészültség. A tanfolyam elméleti foglalkozásokból, gyakorlati mérkőzésvezetésből és elméleti, gyakorlati vizsgából áll. A tanfolyam díja 20 ezer forint. Jelentkezési határidő: szeptember 20. A képzés várható indulása (minimum 15 fős létszám esetén): szeptember 24.



Tiszaújváros.
BOON.HU






hirdetés