Véres tragédiába fulladt tüntetéssel indult

Az ünnep több, mint 200 évre tekint vissza pontosan az ipari forradalom idejéig. 1817-ben a brit gyáros Robert Owen azt javasolta, hogy a napi 10-14 órás munkaidőt csökkentsék nyolcórásra.

Tömegével kezdődtek meg a sztrájkok és tüntetések, ami 1847-ben meg is hozta az eredményét Nagy-Britanniában és gyarmatain. A 19. század derekán általánossá vált a tíz órás munkanapok.

A brit példát több országban is követni szerették volna, az Amerikai Egyesült Államokban is megkezdődtek a tüntetések. 1883. május elsején Chicago-ban sztrájkot indítottak a nyolcórás munkaidő reményében, ami tragédiába torkollt.

Tragédiában fulladt tüntetés

Május 3-án a munkások egymásnak feszültek a rendőrökkel, akik tüzet nyitottak és négy ember esett áldozatul. Másnap a történtek után tiltakozó tömegek jelentek meg, szervezett csoportok vegyültek az emberek közé és bombát dobtak a rendőrökre, akik válaszul sortüzet nyitottak, ami tucatnyi áldozatot követelt. A Haymarket téren történtek után nyolc anarchistát állítottak elő, amiből négyet ki végeztek. A tragikus történések miatt, emléktüntetéseket rendeztek.

1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében.

Magyarországon 1890-ben tartottak először május 1-én tömegdemonstrációt, majd a II. internacionálén egy évre rá hivatalos ünneppé kiáltották ki, mint a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe”. 

A 19. században a május 1. lett a legnagyobb munkásünnep. Hivatalos ünnep és munkaszüneti nap lett, ahol díszes kíséretben vonultak fel az emberek, szolidaritást vállalva a munkásokért. Nagyobb városokban szerveztek felvonulásokat, megmozdulásokat, majálisokat világszerte, sok helyen nem a külsőségek, hanem főként a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése, méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzése szerepelt a középpontban.

Magyarország

Magyarországon a helyzet más volt. Az első világháborút követő években betiltották a május elsejei ünneplést, viszont az 1919-es Tanácsköztársaság kormánya megtartotta. A második világháborút követően a kommunista pártvezetés ki akarta sajátítani ezt az ünnepet, amit kötelező felvonulási napnak nyilvánítottak.

A Kádár korszakban más nézet uralkodott az előzővel szemben. Kötelező volt ünnepelni a munkát és az azt végző embereket. A gyárak, cégek és vállalatok kötelezően ünnepélyes transzparensekkel vonultak az utcákon, minél kreatívabb és változatos ötletekkel dicsőítették a rendszert és az abban dolgozókat.