2024.05.01. 17:41
Tömegek majálisoztak retro hangulatban a Csanyik-völgyben (fotókkal, videóval)
Miskolc - Sör, virsli, vursli és minden földi jó várta azokat, akik szerdán kilátogattak a csanyiki majálisra.
Nosztalgia Majális a Csanyikban
Fotó: Vajda János
A szervezők változatos programokkal készültek a retro jegyében és a csodálatos, napsütéses időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a Csanyik-völgybe érkezők jól érezzék magukat a programokon. A becslések szerint közel tízezer látogató fordult meg az egész napos rendezvényen.
Minden korosztálynak
Halászné Rőthy Anita, a programot szervező Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. közművelődési szakmai vezetője kérdésünkre elmondta, hogy koncepció volt, hogy elsősorban olyan családi programokat szervezzenek, amellyel minden korosztálynak kedveznek. Immár harmadik éve szeretnék visszahozni a miskolci emberek életébe a régi majálisok hangulatát, hiszen egy harminc éves helyi hagyományról van szó.
A rendezvény látványos felvonulással indult, a Miskolci Állatkert előtti parkolóból a csapatok a színpadhoz érkeztek. A Miskolci Mazsorett Együttes, a Vaga Banda gólyalábasok és a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar már az elején egy igazi fesztiválhangulatot varázsolt.
Tűzrakási helyet kaptak
Ebben az évben is várták azoknak az intézményeknek, cégeknek, szakszervezeteknek és civil szervezeteknek a jelentkezését, akiknek korlátozott számban, előzetes regisztráció alapján területet és mobil tűzrakó helyet tudtak biztosítani. Ezzel a lehetőséggel éltek is a szervezetek, hiszen szép számmal települtek ki az eseményre, főztek és beszélgettek jó hangulatban.
A politikai pártok is felvonultak és készséggel válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.
A civil szervezetek is bemutatkozhattak
Többek között jelen volt a Polgárőr Egyesület. Cseh László, a miskolci Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy elsősorban biztosítják a rendezvényt, segítik a rendőrség a rendészek munkáját. Készült azonban a finom ebéd is a polgárőrök sátrában, hiszen a csülökpörkölt jól fog esni az egész napos szolgálat után, tette hozzá az elnök.
Majális Miskolcon a Csanyikban 2024. május 1.
Fotók: Vajda JánosBéres János, a Miskolci Gombász Egyesület elnöke is minden évben kint van csapatával a rendezvényen. A sátorban különböző gombafajtákkal ismerkedhetnek az érdeklődők a velük kapcsolatos információkat első kézből tájékozódhatnak szakemberektől. Megtudhattuk például, hogy a kiállított példányok közül melyik a legveszélyesebb, sőt azt is, hogy sok gomba emberi fogyasztásra kiválóan alkalmas, sőt sokféleképpen elkészíthető, nagyon finom ételeket lehet belőle az asztalra varázsolni. A gyermekeket a sátorban gombás színező és kézműves foglalkozás várta.
Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő programot
Vidámpark, ugrálóvár, lézerharc, íjászat, lovagoltatás és arcfestés várta a legkisebbeket. Találkozhattunk azonban kertészet tanácsadással és gasztronómiai és kézműves vásárral is.
A jó hangulatról igazi retro zenekarok gondoskodtak. Fellépett a Latin Projekt, a Rock’n Roll Forever Band, az Abba Sisters és a nap sztárzenekara az Első Emelet is. Sok család élt azzal a lehetőséggel, hogy egy plédre vagy padra leheveredve igazi piknik hangulatban valami finom bográcsos ebédet főzve, töltse el kellemesen az egész napot.
boon.hu video
- Korszerű ivóvízhálózatot avattak Szikszón (fotók, videó)
- Teljesen megújult és férőhelyekkel gazdagodott a Heim Pál Bölcsőde Miskolcon - Fotókkal, videóval
- Kipróbálhatják a családok, mennyire Zöld Életre Valók (fotókkal, videóval)
- Sokkoló látvány Miskolc belvárosában (videóval)
- II. Ageing Fesztivál: három nap, amikor minden generáció értéket kap - Fotók, videó