Sport

2013.10.17. 13:34

Vízilabda: Miskolcon a görögök ellen

A dr. Kemény Dénes városi sportuszodában játszik Világliga-selejtezőt a magyar férfi vízilabda-válogatott.

A dr. Kemény Dénes városi sportuszodában játszik Világliga-selejtezőt a magyar férfi vízilabda-válogatott.

2010 februárjában Kanadával vívtak felkészülési mérkőzést Miskolcon a mieink, majd egy évvel később, ugyanitt, a Volvo Kupán az Észak-amerikai gárda mellett még Ausztrália és Németország volt a magyar csapat ellenfele. Az immár Benedek Tibor szövetségi kapitány által irányított együttes ismét a borsodi megyeszékhelyen száll medencébe, mégpedig a november közepén esedékes, görögök elleni hazai Világliga-selejtezőn.

– Igen, valóban Miskolcon kerül sor erre a meccsre – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség kommunikációs vezetője. – Arról, hogy pontosan mikor, melyik napon és hány órától kezdődik a mérkőzés, később adunk tájékoztatást.

A hivatalos játéknap november 12. (kedd), de úgy tudjuk, hogy televíziós közvetítés esetén ez módosulhat.

Kemény csoportban

A válogatott egyébként vasárnap - a külföldön játszók nélkül - gálameccset játszik a junior válogatottal Budapesten, aztán pedig kétnapos edzőtáborozás következik Martfűn. A szövetségi kapitány a tervek szerint október végén hirdeti ki a keretet a görögök elleni találkozóra. Benedek Tibor – még a sorsolás elkészültekor – az alábbiakat nyilatkozta:

– Nagyon kemény csoportba kerültünk. Ugyanolyan nehéz lesz innen a továbbjutás, mint tavaly, amikor a világbajnok olaszokkal küzdöttünk - vagy még nehezebb. Annak sem örülök, hogy csak négy meccset játszhatunk a csoportkörben, jobb lett volna négyes csoportba kerülni, hogy több tétmérkőzésen fejlődhessünk. Amennyiben nem sikerülne a továbbjutást jelentő első helyen végezni, akkor kicsit átalakul a nyári program és gondoskodni kell a részvételről egy olyan tornán, amelynek nehézsége felér a világliga szuperdöntőjével.

A csoportokban oda-vissza játszik mindenki mindenkivel. A hagyományoknak megfelelően minden csoportból csak az első helyezett jut a Világliga Szuperdöntőjébe, amely 2014. június 17. és 22. között lesz az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban.

ÉM-MI,MTI


A tények

B csoport: Horvátország, Magyarország, Görögország


A csoport menetrendje

2013. november 12., kedd: Magyarország – Görögország

2013. december 10., kedd: Horvátország - Görögország

2014. január 14., kedd: Horvátország – Magyarország

2014. február 11., kedd: Görögország – Magyarország

2014. március 11., kedd: Görögország – Horvátország

2014. április 15., kedd Magyarország – Horvátország


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!