Sport

2013.05.06. 20:25

19. Mojito Lemon Miskolc Rally - Nézőbarát Miskolc Rali lesz

Kész a program, és alakulnak a nevezési listák is a hét végi, borsodi ralifutam kapcsán.

Kész a program, és alakulnak a nevezési listák is a hét végi, borsodi ralifutam kapcsán.Május második hétvégéjén Borsod megye útjain folytatódik az idei ralibajnokság. A hét végén az ORB és a Rallye2 mezőnye mellett a historicos és sprintes versenyzőket is láthatnak majd az érdeklődők, Ózd környékén pedig külön versenyben a túrások is rajthoz állnak. Nagyon összetett, ezáltal a közönség számára rendkívül látványosnak ígérkező viadalra van kilátás.

Az ORB-ben az előfutókkal együtt közel hatvan, a Rallye2-ben majd harminc, a historicoksoknál pontosan egy tucat páros indulása várható. A sprintversenynél még nincs végleges adat, hiszen a résztvevők szombat éjfélig juttathatják el a nevezési szándékukat a főszervezőnek.

Kompakt verseny

- Nem vagyok csalódott a várható mezőnnyel kapcsolatban. Nagyjából tíz százalékkal több autót még fogadhattunk volna, de így is egy jó színvonalú és izgalmas verseny elé nézünk - fogalmazott Adamovits Márk, a 19. Mojito Lemon Miskolc Rally főszervezője. - Örülök, hogy a szakág egy év szünet után visszatér szűkebb otthonunkba, és hosszú idő után a bükki, klasszikus pályákat is használhatjuk.

A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt és a Lillafüred-Mályinka közötti gyorsasági szakaszon azonban lesznek korlátozások, amiben a verseny rendezősége a közönség együttműködésére és megértésére is számít.

- Az elmúlt hónapokban nagyon sok tárgyalást folytattunk a Bükki Nemzeti Park és az Északerdő munkatársaival. Most már biztos, hogy Lillafüred és Mályinka között nézőktől elzárt terület lesz a rajttól egészen a bánkúti elágazásig. Emellett a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt közötti pályán lesz háromszor száz méter olyan rész, ahová facsemeték ültetése miatt nem lehet majd állni - folytatta Adamovits Márk. - Ettől függetlenül lesz bőven hely, ahol biztonságban lehet majd végignézni a versenyt.

Egységes jegyár

A 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn egri mintára vezetik be a belépőjegy rendszert, mégis számos különbséget tapasztalhatnak majd a szurkolók.

- Az egész hétvégére 1500 forintba kerül a belépő - folytatta Adamovits Márk. - A nézők ezért cserébe kapni fognak egy karszalagot, amivel a prológtól a díjkiosztóig mindent megnézhetnek. Az időrendet tekintve a két teljes napot ki lehet majd használni. Ha ajánlatok a szurkolóknak, akkor szombaton a reggeli után guruljanak ki autóval a Mexikó-völgyig, majd az MKV járataival közelítsék meg a sprintesek versenyét Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között. Ezután visszatérve Miskolc belvárosába belenézhetnek a Városház Téri rajtceremóniába, innen pedig irány a Népkert. A prológon emelkedő rajtszám szerint indulnak majd a párosok, de a Historic, az ORB és a Rallye2 után még a sprintmezőny is érkezik, akiknek amolyan levezetés lesz a népkerti salak a gyorsasági szakaszok után. Ezt követően nyugodtan meg lehet vacsorázni, majd jön az éjszakai viadal, amit a reggelihez hasonló módon érdemes megközelíteni. Vasárnap Ózd környékén a királdi körgyorsaságira hívnám föl mindenkinek a figyelmét, hiszen ezen a részen a túrásokat, az ORB-t és a Historic mezőnyét is láthatják majd a szurkolók. A záró napon egyébként nincs környezetvédelmi korlátozás, mindkét pályán a rendezők utasításait betartva meg lehet nézni az autókat.

ÉM-ME

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!