2012.08.29. 14:58
Miskolcról az Olasz Rallyra
Juhász Csaba a Rally del Friuli e Alpi Orientali versenyen vesz részt Szántó Szabolcs navigátorával. Interjú Juhász Csabával.
Juhász Csaba a Rally del Friuli e Alpi Orientali versenyen vesz részt Szántó Szabolcs navigátorával. Interjú Juhász Csabával.
Az idén már ez a második Olaszországi futamotok. Itt milyen pályák várnak rátok?
- Szerintem ezek a pályák is ugyanolyan technikásak és szűkek lesznek, mint az előző versenyen. Sajnos a nagy autónknak ez nem nagyon kedvez, de mindig ott kell menni, ahol a versenyt rendezik, így majd ehhez kell alkalmazkodnunk.
A Casentino Rallyn elért sikereteket, hogy élted meg és az mennyire segítette elő a mostani indulásotokat?
- Nem vártuk ilyen jó eredményt, de ha az előttünk rajtoló Peugeot-ós páros nem tart fel minket kétszer is, akkor meg lehetett volna a negyedik hely és akkor most abszolút harmadikok lennénk a Mitropa Cup-ban.
Jelenleg abszolút negyedikek vagytok a Mitropa Rally Cup-ban. Számítottatok-e év elején ekkora sikerre?
- Nem számítottunk ilyen jó eredményre. A szerencse is kellett ehhez és főképp a megbízható autó, amiért ezúton is hálámat szeretném kifejezni a csapatnak
A Miskolci RTE futam menyire volt jó tesztnek az Olasz versenyre?
- Tökéletes teszt volt, mert Bükkszentkereszt hasonlít a kinti pályákhoz. Másrészt megint szerencsénk van, mert még itthon ezen a versenyen jött ki a szervószivattyú hibája, már az első gyorson.
Mi az, ami vonzó a külföldi például a Mitropa Rally Cup versenyein?
- A szervezés tökéletes, eddig mindig minden úgy volt a versenyen, ahogy az a kiírásban szerepelt. Nincs kivételezés, mindenkivel ugyanolyan kedvesek és szigorúak.
- Hajósi Miklós –