szponzorált tartalom

2021.03.01. 11:58

Célunk 2021-ben is a jövő építése!

A foglalkoztatottak létszáma mintegy 30 százalékkal nőtt.

– A Covid–19-vírusfertőzésen átesett személyek száma sajnos településünkön is jelentősen megemelkedett az elmúlt időszakban: több mint 50 lakosnak lett pozitív a tesztje, ők és a velük közös háztartásban élő családtagjaik is karanténba vonultak – idézte fel Horváth Ferenc, Kenézlő polgármestere. Az otthon tartózkodásuk alatt az önkormányzat nemcsak a megfertőződött személyeknek, hanem a családjaiknak is – létszámkorlátozás nélkül – ebédet és vacsorát biztosított mindaddig, amíg megkapták a járványügyi elkülönítés feloldásáról szóló határozatot. A szükséges segítséget (bevásárlás, gyógyszerek beszerzése stb.) a családtagok, a barátok és az önkormányzat biztosította.

A szociális gondozásban lévőkre kiemelt figyelmet fordítottak a településen, a téli hideg időjárás beköszöntével több segítséget nyújtanak az ezt igénylőknek. Több segélyszervezet jóvoltából adományosztásra került sor az év első hónapjában: a településen élők ruhákat vihettek haza, az ovisok játékokat vehettek birtokba a csoportszobákban.

Keresik a jó munkaerőt

– Megválasztásom óta változatlan a foglalkoztatottság – emelte ki a polgármester. – A Kenézlői Általános Iskolába és a Kenézlői Óvodába járó gyermekek számában sem történt változás. Továbbra is sikeres a közmunkaprogramunk, az így foglalkoztatottak létszáma a tavalyihoz képest mintegy 30 százalékkal nőtt. Az önkormányzaton kívül a Dózsa Mezőgazdasági Zrt., a Zempléni Savanyúság Kft., a Becő Kft. biztosít munkát a Kenézlőn és a környező településeken élőknek. Leépítések nem történtek, sőt munkaerőhiány mutatkozik. Az önkormányzat a központilag kapott támogatásokat teljes mértékben felhasználja. Az iparűzési adóból befolyt bevételünk ugyan csökkent, de a kiesést pótolják az elmúlt időszakban a Vidékfejlesztési és a Magyar Falu Programban elnyert pályázataink. Országgyűlési képviselőnkkel, dr. Hörcsik Richárddal napi kapcsolatban vagyunk, tőle minden segítséget megkapunk. Pályázati támogatásokra a Vidékfejlesztési és a Magyar Falu Program által jogosultak vagyunk. Orvosieszköz-beszerzésekre, temető-, óvodaiudvar-, eszköz-, óvodai sportterem-tornaszoba fejlesztésre, útfelújításra és faluházunk részleges felújítására vannak nyertes pályázataink – ismertette a polgármester. – Pozitív gondolkodású emberként csak reménykedni tudok, hogy 2021ben a várthoz képest kedvezőbb feltételekkel gazdálkodhatunk. Bízom abban is, hogy a hazai és az uniós források megfelelő felhasználásával előremutató, jövőt építő programokkal, munkahelyteremtésekkel jövőre sikerül még eredményesebb évet zárnunk. Az önkormányzat a helyi vállalkozókkal együtt dolgozva próbál olyan stratégiát kiépíteni, mellyel a gazdasági társaságok szereplői eredményesen fejlődhetnek. A turizmus fejlesztését tervezzük az egyedülálló bodrogzugi természeti értékeinkre alapozva.

Natura 2000 területekkel büszkélkedhetünk (Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, Holt-Bodrog), ennek keretében a természetjárás és ökoturizmus valósítható meg. Víziturizmusra és horgászatra is adottak a lehetőségeink a Bodrogzugi Vízitúra Tanösvény, a Sáraizugi Holt-Bodrog, a vissi holtág által. Kitörési pontot a Kenézlő–Balsa közötti Tisza-híd újjáépítése és egy rajta átmenő kerékpárút jelentene, melynek segítségével a Bodrogzug megnyílna Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakói előtt, közvetlen lehetőséget biztosítva az aktív és a paszszív kikapcsolódásra vágyóknak. Partnerségi együttműködési megállapodást kötöttünk dr. Vinnai Győző és dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőkkel, valamint Somogyi Szilvia, Berecz János, Papp Gizella, Oláh István és Tamás János – sorrendben: Balsa, Gávavencsellő, Zalkod, Györgytarló, Viss községek – polgármesterekkel. A kezdeményező település polgármestereként az én aláírásom is szerepel a nyilatkozaton: célként a híd megépítésével kapcsolatos szerepvállalást, a térség turisztikai fejlesztését, a környék felemelkedésének elősegítését és az együttműködést határoztuk meg – összegezte Horváth Ferenc.

(PR cikk)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában