Ózd hírei

2012.08.29. 17:35

Hazánk űrhajósa lesz a díszvendég

Ózd - Másodszor tartják meg Ózdon a Vasvár Sokadalom elnevezésű belvárosi rendezvényt.

Ózd - Másodszor tartják meg Ózdon a Vasvár Sokadalom elnevezésű belvárosi rendezvényt.Szombaton reggeltől késő estig ismét lezárják Ózdon a Vasvár utat. Az észak-borsodi város központi területén ugyanis második alkalommal rendezik meg a Vasvár Sokadalom elnevezésű rendezvényt. A terület képviselőnője elsősorban a Cipó, a Meggyes, és a belváros lakosságának szervezte a programot, de nyilván a település és a kistérség többi részéről is érkeznek majd vendégek. A főzőversennyel a programsorozat már a reggeli órákban elkezdődik.

Cipóban és meggyes

- Ehhez a választási körzethez három városrész tartozik. Az egyik a Cipó, a másik a Meggyes, a harmadik pedig a belváros. Az elnevezésekből adódóan cipóban tálalt ételeket, valamint meggyet tartalmazó süteményeket kell készíteniük a benevezett csapatoknak – mondta el érdeklődésünkre Turiné Orosz Margit, a Vasvár Sokadalom főszervezője. – Kollégák, szomszédok, baráti társaságok, sportolók is jelentkeztek, így teljes létszámmal kezdjük meg szombaton az ízkavalkádok versenyét.

A szabadtéri színpadon a kora délutáni óráktól egymást váltják majd a fellépők. Tóth Gabi előadása után tartják meg az ünnepi köszöntőket, és a délelőtti versenyek eredményhirdetését. Ezután helyi és környékbeli művészeti csoportok mutatkoznak be, a tombolasorsolás után a Delta Zenekar koncertezik, végül dj-partyval zárul a nap. Emellett számos kiegészítő program vár az érdeklődőkre, amelyek közül érdemes megemlíteni a gyermek rajz – és festőversenyt, amit a Vasvár úti támfalnál bonyolítanak majd le.

Űrutazó vendég

A Vasvár Sokadalomnak díszvendége is lesz, hazánk úrhajósa látogat majd Ózdra.

- Egy rendezvényen teljesen véletlenül futottunk össze Farkas Bertalannal – folytatta Turiné Orosz Margit. – Rengeteg érdekességet osztott meg velünk az űrutazásáról, amit most az ózdi emberekkel is meg fog tenni. Nagy öröm számunkra, hogy elfogadta a meghívást, ráadásul komoly érdeklődést mutatott a tervezett digitalizációs központtal kapcsolatban. Farkas Bertalan lesz a díszvendégünk, beszélgethet az ózdiakkal, közös fényképeket készíthetnek vele, azt hiszem megérdemli, hogy ennyi év után is a figyelem középpontjába kerüljön.

-ME-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!