Ország-világ

2020.11.04. 12:50

Gulyás Gergely: az eddigieknél lényegesen nagyobb szigorra kell számítani (videó)

Hetente lesz kormányülés a jövőben – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kétnapos kormányülést követő Kormányinfón, melyen elhangzottak a hazai járványhelyzettel kapcsolatos legfrissebb intézkedések.

Fotós: Balogh Zoltán

A vírushelyzet folyamatosan romlik Európában és Magyarországon is – mondta Gulyás. Fertőzöttség tekintetében a 10. helyen van Magyarország, míg a halálozás a fele az uniós átlagnak. Egyre magasabb kórházi kezelésre szorulók száma, éppen ezért hirdetett veszélyhelyzetet a kormány. Gulyás közölte, hogy azt kérik az Országgyűléstől, hogy 15 nap után 90 napra hosszabbítsák meg a veszélyhelyzetet – írja az Origo.

Bíznak benne, hogy így lassulni fog a vírus terjedése

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben ezeket a szabályokat be fogják tartani. Aki nem tudja a szabályokat betartatni, akkor annak bezáratás lesz a következménye – tette hozzá. Bízik benne, hogy a meghozott intézkedések révén a vírus terjedése lassulni fog.

Hetente lesznek kormányülések

Hetente lesz kormányülés a jövőben – mondta Gulyás.

Gulyás: Karácsony fejezze be a szerencsétlenkedést

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a főpolgármestertől függ, hogy lehívja-e az EBRD-hitelt az új járművekre. Több mint 200 milliárd feletti forrás áll a főváros rendelkezésére – tette hozzá. Jó lenne, ha befejeződne ez a szerencsétlenkedés, és a főpolgármester élne ezzel a helyzettel.

Szijjártó Péter jó állapotban van

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a kormányülésen egyesek hordanak maszkot, de megtartják a megfelelő távolságot. Minden ülés előtt van hőmérőzés – tette hozzá. Szijjártó Péter jól van.

A kórházi kisegítőszemélyzet is kellő számban áll rendelkezésre

Ma 32 ezer kórházi ágy áll a koronavírus-fertőzöttek rendelkezésre, ez a legpesszimistább forgatókönyv szerint december közepére betelne – mondta kérdésre Gulyás. Magyarország azokban az eszközökben, amelyek a védekezéshez kellenek, azokban jól áll – tette hozzá. Van elég ágy, és lélegeztetőgép. A kórházi kisegítőszemélyzet is kellő számban áll rendelkezésre – mondta a miniszter.

Kész újabb döntéseket hozni a kormány

Gulyás kérdésre azt mondta, hogyha szükséges, akkor a kormány újabb döntéseket hoz.

Ebben az esetben lehetnek zárt kapus meccsek

Gulyás kérdésre azt mondta, hogyha a klubok nem tartják be a szabályokat, akkor zárt kapus meccsek jöhetnek.

Gulyás: ez a vis maior világos esete

A színházak esetében a vis maior világos esete áll most fenn – mondta kérdésre Gulyás.

Ezért kér 90 napot a kormány

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján elegendő lehet a 90 napos veszélyhelyzeti időszak, és a kormány bízik benne, hogy most megkapják a támogatást az ellenzéktől – mondta kérdésre Gulyás.

Ingyenes lesz a védőoltás

Folyamatosan figyeljük a világban is, hogy hol lesz sikeres vakcina. Az Európai Bizottság szóvivőjének nyilatkozata téves, mivel a magyar kormány, ha lesz védőoltás, akkor azt fel fogja vásárolni, és nem kötelező módon, de ingyenes be fogja oltani, azt aki akarja – mondta Gulyás.

Amerikai választás

Én a pesszimisták közé tartozom Trump győzelmi esélyeit illetően. Mi Trumpot támogattuk, míg Soros György Joe Bident, így nem túl jó a kiindulópont – mondta kérdésre Gulyás.

A sürgős műtéteket nem lehet elhalasztani

A sürgős műtéteket nem lehet elhalasztani – mondta kérdésre Gulyás.

Magyarország és a térség minden körülmények között kitart a mostani bevándorlási politika mellett

Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maximálisan fel vannak készülve, minden óvintézkedést már korábban is megtettek. Az elkerülés legbiztosabb módja a mostani bevándorlási politika megőrzése – tette hozzá. A terrorelhárítók lezárták az osztrák határt. Brüsszel az elmúlt 5-6 évben rendkívül ötletgazdag volt, és így minden elképzelhető, de Magyarország és a térség minden körülmények között kitart – mondta a lap kérdésére Gulyás.

Gulyás: jelen pillanatban nem indokolt az iskolák bezárása

Tömegessé vált a tesztelés Magyarországon, és a WHO-protokoll szerint tesztelnek. Megnézik, hogy a szlovákiai országos tesztelés, milyen későbbi eredményeket hoz. Jelen pillanatban nem indokolt az iskolák bezárása.

A teljes sajtótájékoztatót itt megtekintheti:

Minél kevesebben legyenek tömegben

Egyeztetett-e a fővárossal és a nagyvárosokkal a kormány a szigorítások előtt? Gulyás Gergely: nem. Senkivel nem akarunk kiszúrni, az eszközöket biztosítjuk a védekezéshez. A lényeg most, hogy minél kevesebben legyenek tömegben.

Gulyás: teljesen felháborító ez a munka

Egészen felháborító munkát végzett az M0-ás hídján a Strabag és az A-Híd, és a kormány mérlegeli, hogy a jövőben ne indulhassanak a közbeszerzéseken – mondta Gulyás Gergely.

Durván korlátozza a sajtószabadságot Karácsonyék rendelete

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a főváros újságokra vonatkozó javaslata a késő-Kádár kort idézi. A sajtószabadságnak hasonlóan durva korlátozásra nem volt példa.

Több jogköre lesz a polgármestereknek

A rendkívüli jogrend idején a főpolgármester, a polgármesterek a közgyűlések összehívása nélkül gyakorolhatják a jogkörüket – mondta kérdésre Gulyás. Az idős hölgyekkel szembeni tisztelet egy erény, még akkor is, ha azt Szabó Tímea nem gyakorolja – mondta egy másik kérdésre a miniszter.

Dezintegráció zajlik Európában

Az, hogy a bécsi merénylő Ausztriában született, egyértelműen azt mutatja, hogy dezintegrációs folyamatok zajlanak Európában – mondta kérdésre Gulyás. Mindez egyféleképpen kerülhető el, ha a tagállam elkerüli ezt a helyzetet – tette hozzá.

Biztosított az ország finanszírozása

A budapesti repülőtérről azt mondta, hogy amikor a szocialisták eladták, akkor is ellenezték azt, de most az a helyzet állt elő, hogy a repülőtér magántulajdonban van – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Ha nincsen hétéves költségvetés, ha nincsen Next generation gazdaságfejlesztési alap, akkor arra a forgatókönyvre is felkészült a kormány. Az utóbbi helyzet mellett is biztosított az ország finanszírozása – tette hozzá.

Gulyás: ebben az esetben vétózni fog a kormány

Vétózni fog a kormány, ha változni fog az uniós büdzséről szóló megállapodás, és a magyar Országgyűlés sem ad majd támogatást a Next Generation alapnak – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

Egyesek felülírnák a lisszaboni szerződést

Biztonsági kihívások, és ezzel párhuzamosan egy 100 éve nem látott járványhelyzet van, miközben egyesek a lisszaboni szerződés felülírására törekednek – mondta kérdésre Gulyás.

Gulyás: az erőszak nem lehet eszköz

A kormány minden erőszakot elítél, és az nem is lehet eszköz semmilyen vitában – mondta Gulyás annak kapcsán, hogy II. János Pál pápa szobrát megrongálták Varsóban. Heiko Mass-al kapcsolatban azt mondta Gulyás, hogy a józan ésszel összeegyeztethetetlen, hogy kitüntették a román elnököt, és méltatták a kisebbségi politikáját.

Egyelőre nem lesz vásárlási sávja az időseknek

Nem volt egységes támogatása az idősek vásárlási sávjának – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Az idősügyi szervezetek álláspontja sem volt egységes – tette hozzá.

Az ország működése miatt nem célszerű bezárni az iskolákat

Az egyetemek egy része már a távoktatás mellett döntött, míg a közoktatásban rengeteg óvintézkedés történt. Ha azt akarjuk, hogy az ország működjön, akkor az iskoláknál nem célszerű a bezárás – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

Több javaslatot megfogadtak az orvosi kamarától

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy az orvosi kamara több javaslatát megfogadták. Látszik, hogy a kórházakon belül is terjed a fertőzés, de nem olyan mértékben, mint tavasszal – tette hozzá. Ha a feltételek adottak egy egészségügyi intézményben a tömeges teszteléshez, akkor a kormány abban partner.

Terítékre kerülhetnek az otthoni munkavégzésre vonatkozó támogatások

A munkáltatóknak szabadsága van abban, hogy otthonról dolgozhat az adott munkavállaló – mondta kérdésre Gulyás. Az otthoni munkavégzésre vonatkozó támogatásokról a következő kormányülésen tárgyalnak majd.

Ennyi idő alatt jelenhetnek meg a járványügyi lépések hatásai

8-14 nap közé sorolják a szakemberek egyes járványügyi hatásainak a megjelenését – mondta kérdésre Gulyás. A miniszter közölte, hogy az orvosok kirendelésével kapcsolatban a kamara szempontjait vette figyelembe, ezért nem gondolja hogy tömegesen nem írnák alá az új jogviszonyról szóló szerződést.

Világos vezénylési terv van

Van egy világos vezénylési rend a koronavírus-fertőzöttek növekedésének esetén – mondta Gulyás. Az egész országra elkészített terv szerint halad a vezénylési terv.

Megpróbálják gyorsítani a modern városok programját

A modern városok programja nem változott, és ahol lehet, ott gyorsítani próbálják a beruházásokat – mondta kérdésre Gulyás. A jó állapotban lévő gazdaságok esetében is legalább két év lesz, míg visszajutnak a 2020 eleji állapothoz.

A cél, hogy ne legyen tömeg

Jól értelmezhetőek a most meghozott új védekezési szabályok – mondta kérdésre Gulyás Gergely. Mind az ingyenes parkolás, mind a tömegközlekedési járatok sűrítése azt a célt szolgálja, hogy ne legyen tömeg.

A kabinet nem akar étterembezárásokat

Nem akarunk étterembezárásokat, de ott is szigorú maszkviselési szabályok vannak – mondta kérdésre Gulyás.

Be kell tartani a távolságot

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy a távolságtartási szabályok mellett bárki mehet meccsre.

Influenza-elleni oltás: ekkor lép az Operatív Törzs

A háziorvosoknak jeleznie kell, ha nincsen elég influenzaoltás, és akkor ebben az ügyben intézkednek – mondta kérdésre Gulyás. A 4 összetevős influenzaoltásból 104 ezer állt rendelkezésre, míg tavaly csak 2500-at használtak fel. Minden konkrét esetben lép az Operatív Törzs.

Kevesebben haltak meg Magyarországon, mint tavaly

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy van egy egyetemes védekezési felelőssége a kormánynak, ami március óta áll fenn. Ha megnézzük, hogy azóta hogyan védekeztek az országok, akkor azt lehet mondani, hogy idén eddig kevesebben haltak meg Magyarországon, mint amikor nem volt vírus – tette hozzá.

Gulyás: ez egy méltatlan vita

A második hullámban azért haltak meg többen itthon, mert sokkal több a fertőzés. Méltatlan vita, hogy a halottak számáról vitáznak egyesek – mondta kérdésre Gulyás.

Ekkor van eredménye a védekezésnek

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a védekezésnek akkor van eredménye, ha sikerül lassítani a járvány terjedését.

„Korózs Lajos hiteltelen járványügyben”

A népjóléti bizottság élére egy hiteles embert kéne jelölnie az ellenzéknek, és akkor nem lesz akadálya az Operatív Törzs meghallgatásának, mivel a mostani elnök (Korózs Lajos) kamuvideós botránya miatt nem egy hiteles szereplő járványügyben – mondta egy kérdésre Gulyás.

Csak egy minimális közlekedési kapacitás kell éjszaka

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy az éjszakai közlekedés esetében egy minimális kapacitást érdemes fenntartani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában